Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Egy múló világról

22 Bársony István kába. Egyre kevésbbé látni a sötét égen suhogó pontokat, utoljára már csak sejtjük inkább, mint tudjuk: hol röpül a rucza. Megritkul a lápon a villámlás, mindössze egy-két dörej még, azután elhallgat a háború végképen. A szürke-gémek kezdenek visszaszállingózni; nagyot vakkant egyik a fejem fölött. Eszemben sincs, hogy bántsam. — Hahó! szólal meg jó messziről egy vontatott, ösmeretlen hang. Még sokkal távolabbról hallom nemsokára a gyönge választ: hahó! Ezek már hívják egymást, mennek hazafelé. Mit tudom én, hogy kik ? Jó itt a lápon, ahol nem muszáj ösmerkedni. Indulok én is. Hű szúnyogjaim kisérnek és marnak kegyetlenül. Melancholikus dalokat dúdolgatnak folyvást a fülembe; ha agyonütöm a hőstenort, ott terem nyomban a vérszagra egy egész operai kórus. Nincs tőlük sehogyse szabadulás. Valami pocsogón czaflatok keresztül a langyos mocsárvíz újra beszivárog lápi czipőmbe s kellemesen locsolgatja a sok ácsorgasban kifáradt talpamat. Valahol még egyszer lőttek. Találgatom az irányt: ahán! bizonyosan a szigeten durrantott egyet az öreg Gerinczes, a pákász-generális.