Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Egy múló világról

Egy múló világról. if fütylyel szakítva meg a méla pianókat ?. .. A lápi czinkék szólanak olyankor. Ahol mi most járunk, a rég elszáradt tavalyi nád között rá is akadunk egynek a fészkére. A zsemlyeszínű barkós czinke lakott valaha benne. A miniatűr bambuszerdőben, a kósza-faj zat e hazájában, most megbúvik az élet, de annál nagyobb lehetett itt tavaszszal a lárma. A barkós czinke száradó nádhoz hasonló toilettje feltűnhetett itt akkor mindenütt; négy-öt kis kakas begyeskedett a fajabeli fehér-cseléd körül; képzeletben szinte látom őket, úgy tavaszi diszökben. Ni, nyitva a csőrük! . . . hogy felborzolja tollúkat a hév; szárnyok vége lecsüng, kormánytollaikat felpeczkelik, mint egy harczbahívó zászlót... Egy hímecske épp most röpült át a csónyik fölött s kíváncsian ült meg a nádas szélén. Látom csinos, kedves, fekete császárszakáiiát, ragyogó gyémántszemét. Meglepetést mutat a nézése, mintha magában azt kérdené : „hogy jöttek ide ezek, az én csöndes, sóhajtó világomba, ahol ember nem jár s legfeljebb a lápi ölyvek suhanó árnyéka ijesztget ? .. . Ah, a nádas rablójának a közelléte megdobogtatja ugyan a barkás czinke félénk szívecskéjét, de nem tart sokáig az aggodalom s a lecsillapodás után kezdődik megint a régi mulatság, a bújócska a nád közt, a leselkedés mindenféle jóízű falatokra. Mikor a csípős októberi szél végigsöpri a nádat s komorrá szárítja a fészek környékét, csapatokba gyűl a barkós czinke s rajokban járja be a csereteket. Olyankor már nincs szerelemféltés a czinkeszívekben, a gavallérok nem udvarolnak a jérczikéknek : a barkós czinke nem félti többé az élete-párját s szabad járást kelést enged neki a kalandos társaságban, hisz bizonyos » óla, hogy őszszel meg nem csaljá.