Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Egy múló világról

14 Bársony István Alkonyodik már! Siklik a csónakom vissza-vissza 1 Mindjárt leszáll a nap. Csak a korongját látni még az égen. A fehér tóból egyszerre rózsaszínű tó lesz; a nyugati ég pirosló mezeje elkezd halványodni, előbb lilává, aztán sárgás zölddé. Most legcsudásabb, leggyönyörűbb az ég. A letűnő nap, mintha légi követtel küldene valami üzenetet a földnek: egy hófehér nagy madár száll erre nyugatról. Egy szűzfehér kócsag. Magasan, nagyon magasan úszik, oda még elér a nap utolsó sugara. A fehér madarat ragyogo rózsás köd fogja körül attól. Megtelik a nádas az esti árnyékkal; ahogy a szél a nádbugást ringatja: tánczoló, remegő, el eltünedező barna sávok teremnek a tavon. Az esti szél jóval erősebben borzolja a vizet s amint csónakunk a rónavízre lendül: szinte magától halad. Barna partifecskék raja röpköd a nád fölött s ahol megszakad a hajlongó zöld, ott lebukik a fecske a tó színére, de egy híivelyknyire a piczi hullámoktól, villámként czikázik vissza megint az egyenes vonalba. Kifelé, kifelé !... Hisz az égi tűz aranyszinét felváltja mindjárt az esteli szürkeség, Az alkonyat már itt van. A hajnal meg az alkonyat édes testvérek, akiknek az a sorsuk, hogy örökké kergessék egymást, örökké hiába. Édes anyjok a föld, édes apjok a nap. Mikor kikelnek anyjok méhéből, ifjú fejökre nyomban ráhull apjok tüzes csókja; attól aranyhajú, vidám arczú, kaczagó gyermek lesz az egyik, aki ellenállhatatlan hatalommal fejlődik csakhamar a vilá-