Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Egy múló világról

ÍÖ Bársony István után már megkezdi vándorlását. A kis kék-csillagok nem minekünk ragyognak azontúl. Tovább, tovább, a láp szive felé! Ahol a partmenti életnek nyoma sincs; ahol a rónaviz fodrán a nád őslakói tartanak néha országgyűlést. Amerre az ölnyi széles ér visz, arra a mi utunk. Egy utcza az a nád közt. Az ösvény nádfalát elérem jobbról-balról s végighúzom rajta az ujjamat, mint gyermekkoromban a rácskeritésen. A megérintett nád utánam hajlik s amint visszalendül, itt-ott apró lápi csiga hull le száráról. Egy kanyarodónál halkan bugygyan a kiszélesedő ér: kis búvár bukott le a vízbe. Bágyadtan himbálózott langyos fürdőjében, amikor megleptük s nem volt mar ideje észrevétlenül csúszni a nád közé. Az uszómadár zónájában vagyunk... Beszélő nádak itt is mindenütt. Összesugnak-bugnak, bólintgatnak. Szárcsa sikkant rejtekökben, riadót fuj Nádországnak: „vigyázzatok ! csitt-csitt! . . . ember van itt!" Néhol kivillan a fekete madár hóka homloka, néhol csak hallani, hogyan surolja-szántja bujdoklásában a csöndes vizet. Gácsér repül fel a csónak elől, hápogva lohog, nem száll messzire, hallik, milyet tottyan, amint nehéz testét leejti az apró tavak valamelyikére. Csibor, merü, vizi skorpió, mind ész nélkül menekül a váratlan mozgás közelségéből. Vizi lencse sárgászöld mezeje veszi körül a gácsért s amint arrább evez: keskeny, hosszú, üres vonal támad nyomában a lencse szőnyegén. Nadország errefelé mind jobban elvadul. A parti hangokból egy se jut idáig. A vizi csirke elveszne ebben a nádernyős tengerben, itt csak a vizi liljom leveleire szallhat, mert zsombó sehol sincs.