Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Egy múló világról

8 Bársony István Behunyom a szememet s magamra erőltetem az ébren alvást, ugy lesem a felséges han ^zavart, amely, ugy rémlik, mérföldnyiről hömpölyög felém, alig észrevehető hullámok taraján. Először jön a szellő, a lápi hangverseny , karmestere s eldúdolja lágyan az introdukciót. Átkutat a környéken mindent, belekukkan az ingovány növényzetének a sűrűségébe, összebúgatja a nádtömböket s kirázza belőlök a szúnyogot meg a szitakötő ezrét. Azok elkezdenek vig tánczot járni a levegőben. Hallom megfinomult érzékemmel, amint száraz szárnyaik remegése beletapsol a végtelenségbe; messziről jövő jajszó sirását sejtem a fülem körül ődöngő szúnyog dalában. Újra megszólal a leveli béka, amel'y az isten tudja, hogy csúszott be ilyen messzire a láp szivébe, ahol mé^ páfrány sincs, csak sóhajtozó, hajlongó nád-ármadia. Bebuggyan a hináros posványba egy lápi kecskebéka s megszólal valahol a sikvizet szántó vizi madár. Azt sem tudom, miféle hang az; csakhogy beleillik a szakgatott, méla hangváltozatba. Ha felsikkant néha a veszekedő szárcsa, azt hiszem, a primo amoroso vágja ki a magas c-t mellfeszitve. A többi lápi szárnyasnak alig van hangja ebben a kánikulában, amelyet nem élvez ő sem, legfeljebb megszenved s amelytől alkonyatig meg nem menti semmi varázslat. És mégis, az a néhány hang, ami összeverődik ilyenkor a magány honában : andalító zene énnekem. Futnék utána, ameddig elérem. Ha elhallgat : felébredek a csendességre s epedve várom, hogy mikor kezdődik megint a folytatása. A nád sugdosása az egyetlen, ami mintha folyvást beszélne hozzám;' a magány apoteozisát sejtem a halk suhogásban, ami a pelyhes szárak közül szerte hangzik.