Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

A »Hatalmasok«

A „HATALMASOK". Gyönyörűséges Tátra, félelmesen szép és ellenállhatatlanul vonzó, te ezerarcú és mindig bűbájos, jelenj meg előttem! Visszaidézlek a képzelet erejével, a látás akaratának a hatalmával, a hozzád tapadt lélek sürgető hívásával. Jelenj meg, hogy újra ölelhessen a tekintetem ; álomképek sorozatává hadd szakadozzál előttem, amint álomországbeli hatalommal jutok el vágyam szárnyán felhőbe burkolt ormaidra, hallgatag, titkos szakadékaid közé, néma fenyveseid magányába, mindenüvé, ahol minél jobban, minél igazabban érezhetlek! Tátra, te csudálatos, te erős, felséges és annyi vonásodban mégis gyöngéd ! — Tátra, te szűzhavat rejtő, te jégkeblű, és mégis zuhatagokkal dobogó szívű : — oszlasd el előlem a távolság ködét és a káosz homályán át lépj ki varázslatos sziréni mivoltoddal elém 1 . . . Mintha az űrnek méla derengésében szélesen lengő, véghetetlenül finom ködfátyol borítana mindent. . . légies tündöklés folyja körül az eget, s halkan és szaggatottan hallok pendülő, üveghangú zenét, mint amikor jégtűk töredeznek le a sziklafalakról, megolvadtan ; és amint elválnak a kőtől, meg amikor ezer darabra zúzódnak a mélység gránitfalán : egyenkint s együtt tündérkacagást és tündérjaj gatást utánoznak. Szállok hozzád képzeletemmel. Tátra ! És amint emelkedik a lelkem, hogy megközelítsen : egymás után kiválnak tagjaid s vonásaid a lég tündökléséből, a ködök szeszélyesen úszó fátyolából. * * * 19*