Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

A »Hatalmasok«

148 Itt terülnek előttem a széles, hosszú völgyek, amelyek meghasogatják változatosságban gazdag területeidet s eltolják egymástól a Hatalmasokat, az irdatlan, kolosszus gránitbérceket, amelyeket világkatasztrófák szültek millió évekkel ezelőtt, a föld utolsó fájdalmas vajúdásakor. Ö ti szirt-ősök, ti tarfejű, viharbarázdálta feketearcú óriások, ti bérckirályok ! lehetetlen, hogy ne tirátok essék először a bámuló, félénk tekintet. Mélységes hallgatástokban is parancsoló követelés van arra, hogy leboruljon előttetek a gyarló ember, mielőtt a vakmerő vágynak engedne, hogy valamely csúcsotoksói érezze magához közelebb az Istent és a halált. Itt álltok sorjában előttem, és amint képzeletté vált lelkem szárnyalása fékezhetetlenül ragad felétek : a viszontlátás kéjétől remegve ösmerem meg mindegyiteket, akik arra valók vagytok, hogy minden nagyság érezze törpeségét, amikor szemközt áll veletek. Üdvözlégy K r i v á n, a »Koprova« völgyének dülöngő óriása ! Boldog gyönyörrel látlak viszont S z o 1 i s k ó ! te vad és kietlen, akinek éles szirtfalairól a »Mlinica« völgyébe hajigálja a törmelékkövet a bősz orkán. Hívogató, széleshátú Bástya, Isten hozott, látom rajtad a legelő zergenyáj

at, amely az előőrs füttyére ész nélkül száguld s eltűnik szakadékaidban. Gyönyörű Tátracsúcs, te legfélelmesebb, borzongva tapad hozzád szemem. Havas csíkjaid megannyi szörnyű szakadék mélyéről világítanak ki, s komor falaid szaggatott sziklái órák távolságáról is azt kiáltják a sóvárgó felé : vissza 1 vissza ! Bájos Osterva, te nem vagy kegyetlen, még mosolyogsz is a verőfényben, amint megérzed tekintetemet. Idők tanuja, Nagyszalóki csúcs, rajtad is a pihenés érzetével nyugszik pár percig a képzeletem. Hatalmas B i b i r c s, te elriasztó, nem félek képedtől; hisz le vagy győzve; a hit, hogy senki meg nem közelíthet, megdőlt, mint hatalmas Róma egykoron. Levett kalappal hajtok fejet előtted Lomnic vad gigásza!... Üdv neked, koronás király, a magyar kárpátok bércormai között ! És te, legnagyobb, legarisztokratább mind között; aki még a királyodon is túlnősz, s alpesi levegődből nézel szét magad körül, mint utólérhetetlen : Ferenc József csúcs, tehozzád, mint bálványhoz száll a csudálatom. Te és társaid, a többi Hatalmas, akiké két és háromezer méter közt a világ, s akik még sokan vannak, de ködbe és felhőbe vesző arcukat nem láthatom : mind megbűvölitek a szivet és az elmét. Hozzátok vágyni mágnesi törvény ; megérinteni szűz pontjaitokat, lelki gyönyör. Aki rátok néz, megérti az alpinisták ellenállhatatlan vonzódását, amely a jéghegyek legmagasabb és legveszélyesebb csúcsaira csábítja őket, s a dolomitok csudás és színgazdag sziklafalait kínálja nekik, hogy versenyre keljenek rajta a pillangó-madárral.