Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

Puszták zenéje

PUSZTÁK ZENÉJE. vadvirágos mezőségen kanyarogva fut a zavaros vizű patak, s a rohanó, habos hullámok szinte neki-neki vágódnak minden fordulónak, mintha ki akarnának ugrani a partra. A patak partját buja sűrűség borítja, amit csak helyenkint szakít meg egy-egy nyílás, hogy éppen át lehessen látni a túlsó oldalra, ahol a virágos rét szőnyege folytatódik, ameddig a szem lát. A sűrűség bokrokkal vegyes sás- és nádszegélyzet; a bokrok fent vannak a parton : a sás meg a nád lejjebb, s mind a kettő belelép a vízbe ; ott fürdik, hajladozik a sodró áradás taszigálásától. Hogy itt ilyen mocsári növényzet is itthon tud lenni, az mutatja, hogy a patak medrének ez a telítettsége nem állandó. Nyári szárazságban lefut itt a víz s csak alant csörgedezik belőle valami vékonyka ér, ami végül szintén elapad és meghal, s csak a legmélyebb árkokban marad belőle tócsa, aprócska tavak, piciny tengerszemformájú víztükrök, amelyek a nagy melegben napról-napra sorvadnak, fogynak, múlnak. Ezekben aztán megterem a langyos holtvizeket kedvelő mocsárnövény és ahol bír : terjed ; tért foglal, szaporodik ; — csak ilyenkor érzi magát rosszul, ha sok eső esett a hegyek közt s a patak megdagad ; eleven hullám kergeti egymást a medrében. Végig a parton kövér fák ácsorognak, amelyek a nedves talajon híznak, rohanvást nőnek. A fűzfák zsenge korban is terebélyesek ; telvék suhogó, szélben hajladozó vesszőhajtással, ami ha mozdul-lendül, olyan halványan mutogatja a keskeny fűzfalevelek hátát, akár az olajfa. A nyárfák felnyúlnak a magasba s ámbár éveik számára gyermekek : termetök már a daliáé. Még tölgyek is akadnak ; erős, fiatal atléták, amelyek lombjának sötét színe majdhogy nem vetekedhetnék a fenyőével ; máris elárulják, hogy ha itt békén maradhatnak, századokra szóló életerővel nőnek. 4