Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

Várunk valakit

38 A nap már lement s a szürkület kezdődik. Az erdő nappali hangjai elhallgatnak. A bokrok közt surrogó nesszel keresnek szállást az apró madarak. Egy vörösbegy már harmadszor repked körül ingerült csettegéssel, nyilván ott szokott hálni valahol a közvetetlen közelségemben s most nem tetszik neki a szokatlan társaság. Messziről, a nagy víz felől, ahol sűrű erdő közt egy-egy nagy magfa búsul egyedül: örvös-galamb panaszkodó-búgó nyögése kél. Abba pedig beleszól egy-egy erősen riadó rikkantás, amit innen is, onnan is követ a többi hasonló. Mozognak a fácánkakasok ; felgalyazni készülnek ; kakatolnak. Éles, lármás hangon kiáltják tele az erdőt : kakat ! kakat ! S aközben néhol kotyorászó monológokat tartanak. Ha fölrepülnek, szinte robajló zajjal emelkednek. De amikor nekiindulnak a levegőnek : úgy úsznak benne, mint a vitorlás csónak, amit a szél sodor. Hosszú, lengő farkok elmaradhatatlanul siet utánok. A fekete rigók beszélgetnek, csacsognak ; körülrepkedik a szállásuk tájékát. Már a hold is fenn van, a pufók tele hold, s a rigók még mozognak, a fácánkakasok még zajongnak, a vonuló varjak kárognak egyet-egyet. Ámbár este van: a napfény utolsó emlékeképen egyre halványuló zöldessárga sáv terül a nyugati ég aljára. Várom, hogy a szürkület egészen úrrá váljék. Az erdei neszek rohamosan fogynak. Most már a »kékvérű vendégnek« is mozognia kellene. Ez az ő ideje. Amikor a nappali élet megszűnik : akkor az erdei sneff felkél, indul. Amikor a szürkület egyik kezével az utolsó esti derengést fogná még itt, a másikkal pedig az éjszakának int, hogy bátran jöhet : akkor szólal meg ö I Bolygó, kísérteties lénye elsuhan a néma erdő fölött s cippenő-pisszegő-vartyogó beszéddel hirdeti közeledését-távolodását. Várom, hogy megszólaljon. Felajzott idegekkel, nyitott szájjal figyelek ; sokáig hallgatódzom. Még a fülem is zúg belé. S amint növekvő lemondással látom a szürkület erősbödését : megmozdul előttem az én sötét tuskóm s vad morgással gurul a sűrűség irányába. Treff, a türelmes germán filozófus, elúnta a végetlen várást, s egy lopódzó rókát riasztott meg. A bokrok zörrenése csak egy pár másodpercig hallik, azután teljes a csend megint. Nincs mit várnunk tovább.