Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

A »nagy úr« hazájában

85 Attól ösztönszerűleg iszonyodik. Azt jó széllel egy pár száz lépésről is megorrontja s akkor riadtan vágtat el; mindaddig fut, amíg semmi nyoma a veszedelemnek. Azért a jó szél a szarvasvadásznak, a cserkészőnek, az első gazdagsága. Az kell, hogy a vad felől fújjon, ne a vadász felől. Rossz széllel menni neki az erdők magányának, annyi, mint biztos sikertelenség. Ha tökéletesen vak és süket volna is a szarvas, vagy ha úgy közelednénk is hozzá, hogy egy pillanatra se maradnánk fedezet nélkül, sem pedig a talpunk alól egy fűszál zizzenése se hallatszanék: a rossz szél, ami tőlünk fuj, megmondaná a szarvasnak, hogy jövünk. Aki ezt nem, vagy nem eléggé tudja, csudálkozik, hogy az alkonyattal kiváltott szarvasfalka, amely az erdei réten legel, s amelyet már messziről pompásan látni: anélkül, hogy az erdőben sompolygó embert közülök csak egy is észrevenné, egyszerre csak felkapja a fejét, abba az irányba fordul, amerről az ember közeledik, s ámbár semmi észrevehető hiba sem történt, (a vadász fedezve volt s meg sem moccant) , a szarvasok mégis hirtelen vágtatva elugranak. — Az orruk, a szimatjok, figyelmeztette őket. * * * Félszelünk volt. Jobb a rossznál, de rosszabb a jónál. Éppen csak hogy merhettük a kockázatot: hátha ! Hátha mégis úgy látunk meg valahol egy bikát, azon az oldalon, amerről a szél lengedez. Tisztán szerencse dolga az ilyesmi. De hát sokat válogatni nem lehetett. Előre, fel a Nagy Mányára 1 Előre a kacskaringós cserkésző úton, amely néha vad és erőszakos meredeken fut a magasba, minthogy máskép itt a sziklára jutni nem lehetne. Lihegve, fújva kapaszkodunk. Azaz csak jó magam, mert Iván, a zergelábú, könnyű, mint a mókus. Minden lépést a legnagyobb óvatossággal, sokszor percekig lábujjhegyen teszünk ott, ahol az egész talp könnyen törne hullott galyat s abból zaj keletkeznék. Fárasztó és minden ideget, minden izmot megfeszítő munka. Ez nem járás; nem olyan, mint a turistáé, akinek a főcélja, hogy haladjon. Nekünk, ha lehetne, a föld fölött kellene lépegetnünk, szinte suhanva, pille módjára úsznunk a levegőben. Álmában jár az ember némelykor ilyen csudamódon, hogy lép, de nem érinti a földet. Lendülve úszik a levegőben, ahol nincs akadálya. Hajh, be' jó is volna most, amikor száz szemünk ha volna, az is kevés volna. Hisz' ugyanegy időben látnunk kellene, hova lépünk; észre kellene vennünk van-e e biztató jel előttünk: szarvas-csapa, amely beszél; amely megmondja, mozog-e itt nagy vad és minő. Bika-e, tehén-e, borjú-e ; a borjú most még az anyjával. Sőt azt is megmondja, hogy körülbelül milyen volt az átváltó nagy állat egyebekben. Egész tanulmány ez.