Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Csel a ravasznak

90 BÁRSONY ISTVÁN A hajnali szellő mintha halkan sírna, olyan különös, bánatos hangon sóhajt. A róka még nem tudja, mi történt, csak azt az egyet érti meg ösztönszerűleg, hogy rászedték. Ez is éppen elég arra, hogy visszakívánkozzék a sűrűségbe ; de váratlanul nagyot dördül és villámlik egyszerre. Olyankor pedig le szokott ütni a mennydörgős mennykő. Róka koma a földhöz vágja magát s hörögve hempereg maga körül. Mégegyszer megfeszíti erejét, hogy talpra álljon, de csak újra átesik a fején. Nagyokat rugdos, mintha a levegőben próbálna vágtatni; aközben vérrel tajtékos száját meg-megcsattogtatja. A rugdosás egyre gyengül; a rablóivadék szája széle remegve húzódik szét s úgy is marad, félig nyitva, hogy az éles-hegyes fogsor kivillog közüle. A pilláját sem bírja már behányni. Zöldes csillogással merevedik meg mind a két szeme. Vége ! Akkorra már ott áll mellette valaki, aki a nyúlsírást utánozta, s azzal a gonosz kalandort a puskája elé csalogatta. Az a valaki egy árva szót sem szól, csak elégedetten mosolyog. Gyönyörködik a régóta üldözött ellenségben, akit most végképen legyőzött.