Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Északi szél

Északi szél. A határárkon ülök és várom az estét, amely újra megmutassa azt a csudálatos naplementét, amilyet mindennap végigélvezek itt, a pusztán. Várom, hogy az égitestek felséges királya nekikészüljön a pihenésnek és amint lassan ereszkedik le trónjáról : szelíd ködök és lágy felhőfüggönyök sűrűsödjenek meg nyugaton előtte, amelyek közé Phoebus, a forró tekintetű, vágyva dőlhet. Olyankor a mennybolt végetlen térségét beözönli a nyugati fény, amelynek a fogyása szinte gyorssá tud válni attól fogva, amikor a Nap megérinti a szemhatár szegélyét. Tisztán látni, hogy süllyed bele az égő tűz a nagy ürességbe, amely a homályosodó föld mögött van. A ködök és a felhőfüggönyök pedig a piros, a sárga, a zöld és a sötétedő lila színárnyalatait veszik magokra sorrendben, pillanatról-pillanatra múló változással, amíg csak el nem következik a szürkület, s nyomán a barna éj. Mindezt így várhatnám ma is, mint annyiszor; és amikor látnám, hogy a puszta magányában a közelgő éjszakáé már a diadal: felébrednék álmodozásomból s indulnék toronyiránt haza.