Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Csel a ravasznak

CSEL A RAVASZNAK 87 lopódzó négylábú kalandor, aki a síkságról éppen most érkezett a fák alá, hallgatódzva figyelte egy darabig a gyenge zajt, s kisvártatva félhangon mormolta : — Ez mindig ilyen korán kezdi. Huncut gyomra lehet, hogy ennyire nem hagy neki békét. A baglyon kívül egyetlen madár sincs még ébren, csak ez a napszámba járó fakopáncs. Hogy megkopog a bolond ! S utoljára is holmi féreggel lakik jól. Elfojtott kacagás szakította félbe a kalandozó rókát. Ravaszdi nemzetségének ez a bölcselkedésre hajló tagja nagyot szökött a lomb homálya alá s izgulva kérdezte : — Ki az ördög jár itt? — Ne ijedezz bátya, — szólott mögötte a fa tövében egy gúnyolódó hang. — Lefitymáltad a fakopáncs reggelijét, pedig magad békával laktál jól az éjjel. Azt nevettem. — Honnan tudod, paraszt? — förmedezett a róka, s bosszúsan meresztette szemét arra a fehértorkú állatra, amely a fa alatt most éppen megmozdult. — Ejha ! . . . paraszt én, aki tízszerte nagyobb úr vagyok, mint a legderekabb vörösbundás ? ! Végigjárom az erdőt, fáról-fára szökellve, s áruló nyomot sehol sem hagyok. Búvóhelyem száma légió, hogy rám akadni csak véletlenül lehet. Megkerítem a fán alvó fácánt, és az ágról rávetem magamat a gyanútlanul legelő őzgidára. Mindezt csak mi, nyestek, merhetjük. A róka röghöz kötött éhenkórász mihozzánk képest. Hogy pedig a békavacsorát honnan tudom? Hm, pajtás: orrom van! S amikor az imént itt ácsorogtál, alig egypár lépésnyire tőlem : sem nyúlszagot, sem fogolyszagot, de még csak egérszagot sem éreztem rajtad. Pedig a bajuszodon mégis csak megmaradt volna valamicske a vacsorád ingerlő illatából. Ehelyett mocsárszagú vagy, mint a büdös gémek. A róka magában mérges volt ugyan, de jókedvet mutatott, hogy azzal elüsse a dolgot. — Haha ! nyest-pajtás, igazad van. Elnyeltem egypár békát, de csak nyomtatékul. Előbb egy gyönyörű kövér vadrucát fogtam a zsombikosban. — Nono, nem vitatom; gusztus dolga, hogy ki milyen szájízt szeret, — felelte a nyest olyan hanghordozás-