Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Árnyak az éjszakában

6 BÁRSONY ISTVÁN Az erdei út kanyargó vonalát követem s ahol letérek róla, hogy a sűrűségen át rövidítsek : ott már inkább csak sejtem a vadont szelő ösvényt, semmint látom. Ahol a fák összébb hajolnak, ott néhol egészen is eltűnik előlem a talajra rajzolt sötét irányvonal. Ilyenkor az avar mondja meg, ha eltévedőben vagyok. Mert az avar zizeg a lépés alatt; holott az ösvényen a gyep puhasága elfogja a neszt. Ezt a hangtalanságot kell tehát keresnem s hogy meg is találjam, ösztönszerűen éberebb vagyok ; pedig álmodozásra csábítana minden. Különösen a nagy elhagyottság, amelyet percről percre jobban éreztet velem a magány. Óvatos lassúsággal haladok beljebb-beljebb s hallgatódzva lesem : mit üzenget egymásnak a bokor a szellő sugdosódó nyelvén. Hiába vagyok egymagam, úgy kezdem érezni : lappangó élet sokasodik körülöttem. A bujkáló, sóhajtó, gyenge szél teszi, amely láthatatlanul jön s ha egy-egy lombot pajkosan megölelt: rögtön, csapodáran suhan tovább. Egyszercsak titkos, halvány, egy ponton villódzó fényt látok a fák közt, mintha láng nélkül égne valami. A kelő hold az, amely tűnődő lassúsággal csúszik feljebbfeljebb. Amint merőn figyelem, úgy tetszik, mintha rezegve szállna fel a lomb közül egy kivilágított léggömb. Bágyadt fénye végképen elnyomja a nappal emlékét. Most már bizonyos, hogy éjszaka van. A holdsugarak szerteszét szaladnak ; nyilaló sietéssel lepnek el mindent, ami nincs árnyékban; szentjánosbogáréhoz hasonló fényt hintenek útjokra ; derengéses pillanatokkal leplezik le a sűrűségek titkát. * * * A harangszó már rég elhallgatott; és mégis, mintha folyvást hallanám, valahonnan a föld gyomrából, ahol millió esztendők nagy temetői alusznak örök álmot.