Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

A «Hatalmasok»

206 BÁRSONY ISTVÁN deznek le a sziklafalakról, megolvadtan ; és amint elválnak a kőtől, meg amikor ezer darabra zúzódnak a mélység gránitfalán: egyenként s együtt tündérkacagást és tündérjajgatást utánoznak. Szállok hozzád képzeletemmel. Tátra ! És amint emelkedik a lelkem, hogy megközelítsen : egymás után kiválnak tagjaid s vonásaid a lég tündökléséből, a ködök szeszélyesen úszó fátyolából. * * * Itt terülnek előttem a széles, hosszú völgyek, amelyek meghasogatják változatosságban gazdag területeidet s eltolják egymástól a Hatalmasokat, az irdatlan, kolosszus gránitbérceket, amelyeket világkatasztrófák szültek millió évekkel ezelőtt, a föld utolsó fájdalmas vajúdásakor. Ti szirtősök, ti tarfejű, viharbarázdálta feketearcú óriások, ti bérckirályok! Mélységes hallgatástokban is parancsoló követelés van arra, hogy leboruljon előttetek a gyarló ember, mielőtt a vakmerő vágynak engedne, hogy valamely csúcsotokról érezze magához közelebb az Istent és a halált. Itt álltok sorjában előttem, és amint képzeletté vált lelkem szárnyalása fékezhetetlenül ragad felétek : a viszontlátás kéjétől remegve ösmerem meg mindegyiteket, akik arra valók vagytok, hogy minden nagyság érezze törpeségét, amikor szemközt áll veletek. Üdvözlégy Kriuán, a »Koprova« völgyének dülöngő óriása ! Boldog gyönyörrel látlak viszont Szoliskó! te vad és kietlen, akinek éles szirtfalairól a »Mlinica« völgyébe hajigálja a törmelékkövet a bősz orkán. Hívogató, széleshátú Bástya, Isten hozott, látom rajtad a legelő zergenyájat, amely az előőrs füttyére ész nélkül száguld s eltűnik szakadékaidban. Gyönyörű Tátracsúcs, te legfélelmesebb, borzongva tapad hozzád szemem. Havas csíkjaid megannyi szörnyű szakadék mélyéről világítanak ki, s komor falaid szaggatott sziklái