Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

ÁIdomás az erdőn

ÁLDOMÁS AZ ERDŐBEN 193 Jól szemügyre vették a nyomot, amely az alacsony vágásból húzódott be a nagy erdőbe. Kicsi tenyérnyomok voltak ; kettő egymás mellett elől, kettő egymás mellett hátul; de elől is, hátul is az egyik egy kicsit előbbre, mint a másik. Aki nagyon alaposan megvizsgálta volna ezeket a tenyérformájú nyomocskákat, láthatta volna a havon, hogy a középső ujjakon finom karom nyúlt előre, amely gyengén belemélyedt a puhaságba. A tenyér közepén egy-két kis bütyöklenyomatot is fel lehetett volna fedezni. — A négyes nyomok pedig úgy helyezkedtek egymás elé, hogy szinte elképzelhette az ember: hogyan dobálta magát előre az az állat, könnyed ugrásokkal, amelyen nem látszott sietség. Egy nyuszt vonult itt hazafelé, éjjeli kirándulása után. Hazafelé ! . . . Mintha a sátoros cigányra, aki a pusztai ösvényen kullog, azt mondanák, hogy útban van, haza. — Hisz' amelyik bokornál utóiéri az este, ott pihen meg ; ott van az otthona. A nyuszt is elindul este és sohasem tudja, hol virrad rá. Útai kiszámíthatatlanok, mint a jaguáré, amely előtt az amerikai őserdők és pampaszok végtelen világa van. A nyuszt szereti a nagy vadászterületeket, ahol akármerre is bátran indulhat; hisz' bárhol áll meg : mindenütt otthon lehet. A nyuszt nem olyan, mint paraszti rokona, a fehértorkú nyest, amely szinte vágyik az ember közelségére, és minden ringyrongy farakásban, düledező épület padlásán, sövény aljában, istálló eresze alatt is jól érzi magát. A sárgatorkú nyuszt finnyás arisztokrata, aki nagybirtokon gazdálkodik s ezt valóságos kényúr módjára teszi. Több ezer holdat is bejár egy éjjel, mert roppantul nyugtalan, ideges és türelmetlen. Hazája a csendes, nagy ordő, ahol annál jobban érzi magát, minél távolabb van az embertől. Az ő zsákmánya nem a szelíd baromfi, hanem a vadon állatvilága, amely közül vakmerően és kérlelhetetlen vérszomjjal gyilkolja, öli, ami eléje kerül- s amivel megbír. Sunyi, bágyadt szemét bántja a nap világa ; nappal alszik, pihen ; összegömbölyödve komótizál. S mindegy neki, vájjon faoduban vagy mókusfészekben jut-e hozzá a pihenőBársony: Magyar földön. 13