Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Ő reggelizik

ő REGGELIZIK 169 öleli. A törpe sólyom ellenben kergeti a kiválasztottját s gyönyörű játékkal van nyomában, amíg csak be nem éri. A szegény madár, amelyet üldözni kezd, a kétségbeesés minden igyekezetével próbálja a rohamot kikerülni, s új meg új fordulattal csap el oldalt, bukik le, lendül fel; — a kis sólyom egyre a nyomában van, s ugyanazt az utat, azokat a fordulatokat és villanásokat végzi művészi utánzattal, aminőt a prédája. A hosszúszárnyú sólyom, amelyiktől a fecske sem menekülhet, »átlő« a zsákmányán, s újra meg újra támad, amíg el nem kapja a halálraszántat; — de ez a kicsi, ez nem szeleskedik ; ez csak megy utána, — mindig csak utána, és mindig gyorsabban ; tehát utói kell, hogy érje. Hanem az ilyen »gyakorlatokra« nincs mindig kedve ; — a könnyebb prédát még ő is szívesebben látja. S ezek a bolondok most úgy résen vannak ! Mind őt lesik. — Megsokalták már, hogy tegnap is vasárnap volt, tegnapelőtt is, minthogy közülök került pecsenye a kis hóhér konyhájára. — Ej, — gondolja magában az eleven fagöcs — ördög vigyen benneteket, ha olyan nagyon féltek. — S azzal lök egyet magán s kisurran a fa alól, amelyen eddig ült. Neki a rigók tanyájának, mint a villám ! . . . Az egész csak komédia ; — de a rigók egyszerre felkerekednek s rémülten menekülnek. Most látni, mennyivel jobban tudnak repülni, mint ahogy béke idején szoktak. A sólymocska nem törődik velők ; — átvillan az immár üres fák közt s rohan az erdő felé, ahol a fenyves sötétzöldjére gyönyörű havas díszt hintett a tél. Az erdei fenyő hosszú tűi csomósán tartják a csillogó havat; a buja lucfenyő karjain pedig remek fehér pántlika vonul az ég minden tájéka felé. Itt valami furcsa zaj támad időnként; hirtelenül robajló ropogás, aminő az volna, ha száz zsák diót egyszerre öntenének ki kemény kőre. Minden robajlás után felhő szalad a földről az égre ; — egy nagy csapat madár kavarog-keveredik ; aztán visszaszálldos megint a fenyves szomszédságában levő bokrokra, ahol boróka is van, egyéb is ; ki tudja, mi minden.