Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Emlékezés Ralfra

163 mögé, liogy aztán felrepülésre vagy kiugrásra kényszerítse a gyanús jelenség hatásától megfélemedett s annál jobban meglippent vadat. Egy fütty, egy intés : és Ralf jön ; azt a táblát keresi végig, amelyik nekem tetszik ; akkor vágódik földhöz, hogy megvárjon, amikor akarom. Enélkül a tulajdonsága nélkül bizony meg is lehetne bolondulni vele, roppant gyorsasága miatt. Ez az angol vér. Ember kell hozzá, aki bánni tudjon vele ; de aki tud, annak a kezében a kincsek kincse az ilyen vadásztárs. Ahol áll már Ralf, ni! . . . Mintha szobor volna ; mintha kőből faragták volna ki. Alig van tőlem ötven lépésnyire, mégsem bírok odáig jutni, mire a foglyok előle felrepülnek. Hiába, ősz van, októberi szél fúj, s a fogoly már nem vár. Egy-egy a falkájától elmaradt-eltévedt »magányos«, vagy a nyáron megdézsmált s csekély számúra összezsugorodott csapat bújik meg türelmesebben. Azokat Ralf gyönyörűen segíti puskavégre. A nagy falkákat pedig, amelyek hamar lábra kelnek s eleinte futással menekülnek a sűrű répa közt : húzva követi, mintha zsinórral volna összekötve velők. Orra cimpája idegesen remeg : homloka csupa ránc, mint a nagy érdeklődésbe merült emberé. Most megtorpan, nem mozdul; pedig éppen felszáll a nagy falka fogoly, vagy nyolcvan lépésnyiről. Ralf oda sem hederít; inkább még hátrafordítja lassan a fejét, mintha meggyőződnék : vájjon ott vagyok-e. Aztán megnyugvással veszi fel újra előbbi tartását; cövekmódra mered . . . Még egy másodperc és : prrr! felrepül egy elmaradt árva fogoly, amely ki tudja, micsoda okoskodással vált el a társaitól. Ez már a Ralf biztos orrának az áldozata. * * • Az ég ragyogó kék s a répatáblák zöldje olyan csudálatosan üde, hogy ha nem látnám mellette a fakó tarlót s a fekete szántást, azt lehetne hinnem : minden a nyár teljességével pompázik még. 14*