Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

A «nagy úr» hazájában

124 BÁRSONY ISTVÁN A csend mintha még ünnepiesebbé válnék e pillanatban. Öt perc sincs tán, hogy itt járt az erdők koronás királya. Megelőzött minket! . . . Hiába néztük ki a szemünket, hogy a fák közt észrevegyük megbarnult csuháját, hatalmas ágbogas agancsát. Elkéstünk ! . . . Vezetőm szorosan hajlik hozzám, úgy súgja a fülembe: — »Eléje kerülünk ! csak le, a Farkas-tóhoz ! Ha szerencsénk van, még jókor érkezhetünk.« Nem lehet megtartani a rendes óvatos lépést, minthogy újra sietnünk kell. Megint a tetőnek indulunk ; azon túl van a nag}

7 sűrűséggel borított mély völgy s annak a fenekén a rejtett Farkas-tó. Újra kapaszkodunk. Egy gally nagyot roppanva törik szét, amint véletlenül megcsúszom s rálépek. Arra riadás, lótás-futás, vágtatás zaja támad a fák közt. Lihegve állok meg. Egypár szarvastehén ácsorgott a sűrűben; talán éppen a mogorva udvarlót várták ide, amely viszont őket keresi most. Szuszogva-fújva lépegetek tovább, amíg csak a tetőre nem érek. Ott mintha tűz égne, olyan sárgán fénylik s pirosan rezeg az egész magas tájék levegője. A nap van itt újra, a felséges nap s még egyszer, utoljára rám mosolyog. »Üdvözlégy nap ! Felséges örök láng ! Élet és megváltás ! Halálnak legyőzője!« L

Tjjongtam a szívem fenekén s belenéztem egy gondolatnyi ideig a nagy pirosságba, amelyből a káprázatok fénye árad szét a mindenség milliárd irányára. S a káprázatok tündérvilága egyszerre körém vonta túlvilági fátylát. Megláttam a régen eltűnt tavaszt, amint rózsaszirmokból font koszorúval a fején nézett vissza a hervadó földre a nap közepéből, ahol mosolyogva pihent. Az ilyen pillanat nem tarthat sokáig. Hamar ki kellett józanodnom. A nap, mintha csak azt várta volna, hogy még egyszer lássam : rögtön lebukott; elmerült a mérhetetlen óceánba, amely a hegyorom mögött himbálta az egyre gyülekező, szaporodó felhőt.