Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

A «nagy úr» hazájában

125 Előttem a ködöket növelő mély völgy, amelynek némely része fenyvestől feketéllik. Abba kell leszállnunk. Az ősz szele siránkozva bocsát útunkra. A kanyargó cserkészúton úgy süllyedünk a mélybe, mint két testetlen árnyék. Valamelyik kanyarodónál egy undok rém, egy óriás varangy moszatot előttem az avaron. Ijedten mászik utam vonalán ; alig bírok kitérni előle a keskeny ösvényen. így is megrúgom véletlenül; arra elkezd lefelé gurulni a sötétségbe ; úgy rémlik, mintha dühösen nyújtóznék, kapaszkodnék, de sehogysem bírna megfogódzani. Már a völgyben vagyunk s a Farkas-tó páráit lengeti felénk a levegő játéka. Csak most látni, milyen igazi este van itt. A fák közé néhol be sem férkőzhet már a szem. Csak ahol ritkásabb az erdő, ott lehetne még észrevenni, ha valami nagy test közelednék. Az imént még egy cinke sein cippant ; most egyszerre megéledtek a rigók s éktelen lármával tárgyalnak valamit alattunk, a mélyben. Ez jelent valamit. Ok nélkül ilyen csetepaté a homályos erdőben nem támad. Első gondolatom, hogy róka settenkedik a patak mentén, s arra riog, kiabál az éber rigóhad. Vezetőmmel egy-egy vastag fához tapadva várunk. A völgyben csakugyan mozog, szöszmötöl valami. De az nem lehet róka. A vörös huncut úgy lépdel, mintha tojásokon járna ; ez meg, amint erre tart, bár óvatosan, de súlyosan teszi le a lábát. Úgy tetszik, mintha a vezetőm dideregne a szomszéd fa mellett. Még a foga is vacog, amint izgatottan súgja: »Jön !« Akit várunk ! . . . Vájjon erre tart-e ? Vájjon meg lehet-e még látni ebben a homályban? S amint reménykedve tanakodom: megszólal a völgyben az első hatalmas bőgés, amely hívás is, kihívás is; kérés is, parancs is. A nagy urat megérintette a vágy s az érzés. Most kezdi szólongatni asszonyait, akik a domboldalban várták.