Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338
A «nagy úr» hazájában
122 BÁRSONY ISTVÁN int a szárnyával a búcsúzó utasnak s maga is utána fordul, nagyot kanyarodik; engedi, hogy meglódítsa a szél ; a ragadó ár sebességével siet vissza ; megint a felhő elé ; anélkül, hogy a szárnyán csak a legkisebb rezdülést is észre lehetne venni, s amint megint szemközt vannak : újra kezdődik az előbbi játék ; a mozdulatlan felhővárás ; a fehér és a barna folt találkozása a véghetetlen égen. Elnézném ezt a felséges kedvtelést, amíg csak sas és felhő, arrább-arrább vonulva, végkép el nem tűnnék valamelyik hegyorom mögött. De a vezetőm sürget — figyelmeztet : siessünk, különben elkésünk. A hegyek közt hamar esteledik. Amikor a tetőn még fényárban úszik a borókabokor : a völgyre már barna árnyék borul, amely minden zugnak hirdeti az éj közeledését. Előre ! Előre ! . . . az időt meg kell nyernünk. A bokrok mintha egyre nőnének és szemlátomást nyurgúlnának előttem fává. Amint egy pillantást vetek a magasba, meglátom mégegyszer a madárkirályt; arra siet, amerre a rengeteg mélye nyúlik. Mintha egy másodpercig ő volna a kalauz, ez a hatalmas légi úr. Futnék utána, hogy el ne veszítsem a tekintetem elől; repülnék vele az irdatlan magasságba, hogy feledni bírjak mindent, ami a földi nyűgökre emlékeztet. . . Halk pisszenés térít magamhoz ; megállok s visszanézek. Úgy ver a szívem a nagy rohanástól, hogy a fülem dobja is lüktet belé. Inkább kitalálom, semmint hallom, amit a vezetőm súg : — Lassan, nagyon lassan ! Itt már ittlehet Ő. A nagy Ő, akiért szakadékos hegyi ösvényeken ide látogattunk ! De aki minket nem vár; sőt inkább kibékíthetetlen gyanakvással tér ki előlünk, ha jöttünket megsejti. Mintha most ébrednék fel, úgy tekintek körül. Mintha a külső mozgalmas világtól végkép el volnék zárva, úgy érzem. Egy zöld harkály panaszos, fájdalmas, szinte kísérteties jajgatása az egyetlen hang, amely másodpercekre felriasztja a teljes hallgatásba merült erdőséget. Az is elnémul csakhamar. A bujdosó szelek nyögnek egyet-egyet. Messziről mintha halk mormolással beszélne valaki: ott
