Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Nagykorúsítás

99 tőlem, egy bokron, de az is megunta, beszökött a lomb közé s elnémult. Mindjobban esteledett. Az alkonyati égen még látszott egy-egy magasan úszó felhőn a leáldozó fény ; de az erdő legmagasabb fái is barnán emelgették már a koronájokat; azokra napsugár ma már nem hullhatott. Elmerültem a nyáresti szépségek szemlélésébe, amikor a keskeny erdei rét legtávolabb levő zugában egyszerre megjelent valami. Egypár sötét árny; mozgó, illanó alak, amely a barlangos alagútból jött. Fürge, nyugtalankodó, kíváncsi, egymást taszigáló figurák, amelyek a nyilt réten ide-oda futottak, s a számuk egyre növekedett. A sötét alagút nem fogyott ki belőlök. Amint szaporodtak, úgy olvastam meg őket. Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc,, kilenc ! . . . Kilenc kifejlett vadmalac együtt! Vizsgálódtak, szimatoltak, egymást háborgatták; amelyik valahol megállott, hogy a gyepről felszedjen holmi zsákmányt, az mindjárt magához csődítette ezzel a többit is. A kormos ördögfiókok közül kettő hátra figyelt. Amint az alagútból előbukdácsoltak, ott is maradtak, mintha vártak volna valakit, akitől nem akartak nagyon elszakadni. Pedig lehettek már vagy négyhónaposak. Nemsokára csakugyan megjelent az a valaki az alagút fekete öblében. Egy bozontos, magas, keskenytestű, soványra szopott vén vadkoca. Ezeknek a fürge malackáknak a mamája. Sörtéjével seperte az alagút tetejét, egyelőre csak nagy monstrum fejét dugta ki, úgy figyelt, szimatolt. A sötét környezetben olyan volt a még sötétebb komor lény, mintha az ördög leskelődnék a bokrok barlangja előtt. Végre megindult. Fejét feltartotta, úgy szaglászott, szimatolt. A malacai már előre rúgtattak ; folytatták a nyílt térségen a játszó tülekedést, a kíváncsi kutatást, a minden lében kanálkodást. A vén koca jött utánok, s döcögve, hosszú fejét ismét lecsüngetve közeledett. Hanem a gyanakvás csak nem hagyta el. 7*