Bársony István: Magányos órák, Természeti hangulatok és vadászrajzok / Budapest, Országos Irodalmi Szöv., 1904. / Sz.Zs. 1659

Vigyázz!

Vigyázz! A

BLAKOMAT megzörgeti valaki odakint. — Tessen felkelni! — szólal meg az éjszakai csendháborító. — Félkettőre! A tompa hang olyan, mintha hordóból jönne, de azért ráösmerek. József van ott, a becsületes József, a ki inkább egész éjjel a szemét se hunyta volna be, semhogy pontban fél kettőkor fel ne riasszon, ahogy meghagytuk volt neki. Egy szempillantás alatt talpra ugrom. Különben sem volt nehéz munkája Józsefnek a költögetéssel. Az ablakon át már régóta lestem a hold útját, hogy bolyg odafent, ijedt remegéssel, mintha eltévedt volna a nagy ürességben s minden vándorfelhőtől megkérdené; jó helyen jár-e, vájjon. Ilyenkor csak úgy kapkodja magára az ember a ruhát. Egy korty szilvórium a reggeli, utána nyomban egy pohár felséges hideg kútvíz, nehogy gyomorégés legyen a pálinkázás vége. Hűséges társamat, Mauzer-golyósomat a vállamra dobom s megyek. Ahova készülök, oda az éjszaka csöndjében kell elindulnom. Nem hosszú az utam, mégis eltart félórát, amíg óvatos, lassú lépéssel eljutok az ígéret földére.