Bársony István: Magányos órák, Természeti hangulatok és vadászrajzok / Budapest, Országos Irodalmi Szöv., 1904. / Sz.Zs. 1659
Végig az éren
— 32 — volna ilyesmikért; de mit lehet Palikától számon kérni ? Neki minden szabad, merthogy „bolondos" a lelkem; s azután csakugyan kell valaki, a ki mindenről tudjon, ami odabent van, a széles, susogó náderdő között. Keszeg Palika úgy ösmeri ezt a világot, — mondom — mint a tenyerét. Az elhagyott érre is csak ő vele tudhattam ilyen hamarosan kivergődni. Látszik, hogy nem járt még itt csónak az idén. Érintetlen a nádfal mindenütt; sehol sincs rajta megtört, lehajlított szál, amit az ügyetlen csónakos százával fektet le maga elé, hahogy ferdén megy neki a csónak elejével. Felséges magány, tündéri világítás, zsongító hangulat van itt. Alkonyodik és a nap sugarai a magas nád közt bágyadtan kérezkednek vissza; hadd fürödnének még egy pár rövid percig az ér tükrös vizében. A nádfalak sátorosán ölelkeznek össze egy-egy ponton, ahol az ér szűkül, sőt egészen megszorul, mintha zsákutcát alkotna. Pedig a csónak ott is át csúszik a keskeny nyilásonj s hiába sóhajtoznak a megháborgatott nádak: csakhamar túl vagyunk a szoroson, amely után tóság következik. Megbűvölve intek hátra gépemberemnek, hogy álljon meg egy kicsit. Amit itt megpillantok, az a mesék országába való. Ezer tavirózsa ringatja habfehér testét a barna hullám hátán. A nagy kerek, — hol élénkzöld, hol máris fonnyadó nimfa-levelek egymáshoz simulva födik a tóság felületét, amelyet így mintha mesterkézalkotta szőnyeg borítana. Az