Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XIV. Zizegő nád közt (színnyom. képpel)

XIV. Zizegő nád között. Július lángja önti le hevét a magasból. Az ég nagy mezősége meghalaványodik tőle, mintha kiszívná kék szinét a nap; valami sárgás, reszkető fény sziporkázik szét a levegő szintjéről, szemet fárasztó csillogással játszik mindenütt, a hol a sugarak visszaverésére alkalmas sík lap akad eléje. A falevél zöldje megfényesedik az égi világosság sugarától, a tó olyan, mintha meggyuladna, amikor ráfekszik a nap tüzéből született fénykéve. Szürkévé szikkad ilyenkor a fekete föld is; lankadtan hull egymásra a fonnyadó fűszál; meghajlik a mezei virág gyenge szára; a rosszul táplált rost izomereje nem elég többé, hogy délczegség és ruganyosság lakhassék benne. Lassú halálra készit elő az aszály mindent, a minek a nedvességben van az élete; foltos a rét arcza, a hol a gyengébb gyökerű füvet már kipörzsölte a hőség; pattogva törik a lépés alatt a tarló szalmája; csupa szomjúság, csupa epedés a föld szine. Csak a mocsarak meg a lápok világában nincs még nyoma a tikkadásnak, a szenvedésnek.