Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XIV. Zizegő nád közt (színnyom. képpel)

72 -»a Káka haragoszöld vesszeje suhint végig a levegőn, ha nagyobbat lódit a mozgása rajta, mint a hogy a nyári henőidő nyugalma kívánná; sásmező sűrűsége bizsereg a csendben, összecsapja ezernyi-ezer kardját, amelyek súrlódását inkább lehet látni, mint hallani. Túl rajta fel-fel sóhajt a nádas. Árnyékos aljában nincs mozgása a törékeny szárnak, amely csak addig hajlik, a míg könnyen kitérhet az erőnek. Valamennyiben dicsőséggel tartja a lelket a nedvesség, a mocsárvilág dúsgazdag vérere, amely könnyen átszivárog a sás-zóna határának a hajszálcsöves talaján s megpuhítja, lehűsiti a zsombikos földet. A káka alján már pocsogó fakad ebből az érből, míg a náderdőre zöldvizü tó lassú áramlása tolul. Júliusi láng egyre "sorvasztja, szikkasztja: mégse bír vele. Az apró mocsár alja lassankint kifülled, megzsugorodik, de az igazi láp győzi a harczot; hináros tava juttat kincséből a lankadó, hanyatló területnek is. Augusztus kánikulája kell hozzá, hogy befejezése legyen a szomorú munkának, amikor az égi tűz szelleme megöli még a lápokat is és felszívja forró ajkával minden csepp vizét a nádasoknak. Gyönyörű ez a júliusi idő a lápon, a hináros vizek hallgatag világában. Pár hónappal ezelőtt még egy nagy nászterület volt az egész sötétzöld síkság, amelynek susogó növényzete alól mindenütt kikicsillant az egymást szeldelő erek vize. Bent a sűrűben épp úgy pipikélt, kotyogott az egymást ingerlő, szerelem tüzétől berzenkedő viziszárnyas, mint a széleken, a lápi határt körítő sásban, a szomszédos televényen hízó vetésben. Márczius hava is segítette már bennök a szerelem fejlődő ösztönét, de az április végkép elárasztotta édes kívánsággal valamennyit, s a teljesült vágyak boldogságában egyszerre elhallgatott a lázas berzenkedés, lecsendesült a csókot követelő hajsza. Kikerekítették magoknak a párok a családalapításhoz szükséges kúria telkét, s ingó-ringó nádszálfonatu fészken csillapodott le bennök a mézes hetekben való telhetetlenség. A vadliba már áprilisban elszerette igénytelen szürkeruhás párját. Gunárné asszony valami jó száraz pontot keresett a láp dombos részén, a hol egy tuczat libuskát költött ki egy rövid hó folyamán. A szalonkaféle, meg a búvár s a vadrucza, mind áprilisban s május elején ül; a mikor a viszonzott szerelem lángja már enyhítette, hűsítette a vágyakozás tüzét. Velők tart ebben a szárcsa, a vízityúk, melyek valamennyien bemutathatják a világnak három hét alatt az uj nemzedéket. Csak a sirálynemzetség tesz túl e tekintetben rajtok; elég neki két hét, hogy a nádas sűrűjében kiköltse három-négy tátogó apróságát, amely hamar megtanulja, hogyan kell egy kapásra elnyelni az apró keszeget. Kivétel a késedelmességben a dobos gém, mely ámbár szintén csak májusban rakja meg összetákolt fészkét, mégis kiüli rajta a teljes hónapot. A június már mindenfelé teleszórta a lápot az ujon született elevenséggel. A mocsarak szikkadtabb vonalán tollasodó gázlónemzedék ügyetlenkedik a csemege