Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XII. Őzike (két színnyomatu képpel)

65 amelyekért bizonyosan vissza fog térni az édes anyjok, mihelyt tisztultnak hiszi a környéket. Nagy verekedéssel zúg el közelemben egy pár seregély; éles sivításukra varjuhanggal károg a fiatalos felől egy szajkó. Csak erre ne kerüljön, mert akkor tele lármázza az egész erdőt, kihirdeti szemtelen árulkodással, hogy ott settenkedem a cserbokor mögött, nem kell hinni a csöndnek. Még talán azt is elpletykálja, hogy puska van nálam, de azt lefektettem a fűbe, nehogy a véletlenül ráeső napfény megcsillogtassa s azzal el legyek árulva. Mit tudja ez a hunczut szajkó, hogy nagy vadász-tilalom van most, s mindössze a bakőzet fenyegetheti a golyóhalál állandó veszedelme?! Ilyenkor inkább a természetbúvár kíváncsisága van ébren, az pedig nem szomjazza a vért, nem vágyik mindenáron halált osztogatni. Ki tudja, meddig leshettem volna a szerencsét hiába, ha valami rendkivüliség nem történik. A vágásból, a járatlan bozótból, egy lassan lépkedő, vontatott mozgású szürke rém közeledett a szederbokrok felé. Egy gömbölyűfejü konok ragadozó, egy erős vadmacska. A szegény őz-suta megsejtette ezt a nálamnál sokkalta szörnyűbb veszedelmet, s mikor már azt hittem, hogy valahol lefeküdt: nagy riadással csörtetett elő a cseréből. Még a liliputi tigris is megdöbbent féltékeny haragja láttára, s felkapott egy ledőlt fatörzsre, onnan meresztette sárga szemét a sovány, szoptatós őzmamára, amelynek a közeledését tán félreértették az elbujt gidák, mert hirtelen, mintha a lombok közül csöppentek volna le, ott termettek az anyjok mellett s esetlen, kedves tötyögéssel kezdtek előtte befelé inalni a sűrűségbe. Az öreg suta nagyot böffent, s folyvást a kandúrra ügyelve, siettette az apróságot. Inkább széttépette volna magát, semhogy védtelenül hagyja a fiait, de mégis nagy szerencséje volt, hogy kandurpapa aznap már megebédelt. Látszott a potrohán, a mint egy darab idő múlva nagyot ugrott a száraz fatörzsről, s bogarászva, egerészve sétált vissza az átláthatatlan gazba. A lomberdők titkos rejtekeiben sok helyt bujkál most ilyen fiait féltő őzmama. Leginkább június havában születnek a kis fehér-tarka gidák, amelyeknél kedvesebb állatot képzelni sem lehet. Ilyenkor a vén bakok magányosan bújják az erdőséget, s remeteségben vezeklik le a kalandos idők kicsapongásait; ilyenkor békén hagyják az úgyis elcsigázott, fáradt őzmamákat, akik félreeső, csöndes vidékeken várják a megszaporodás nehéz pillanatát. Ez a júniusi remetéskedés épen kapóra jön a vadásznak. Április óta szabad ugyan a vásár a bakőzre, de a vén bakok soha sincsenek szebb formában, mint most, amikor elmúlt a tavaszi gyomorrontás sok rossz következménye, s még Bársony : Erdőn, mezőn. 9