Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

IX. A róna titkaiból (színnyomatu képpel)

Mi- 47 csenevészen bujdosik törpe növényzete alatt, a füvek között; a vetés hulláma nem takar semmi félelmetest, otthon van benne mindenütt a fészkelő madár. Őszinte, vidám képe van a rónaságnak; nyilt, mint a tiszta szív, amelyben bűnös vágy nem vert tanyát. A zöld szín világosabb árnyalatai tarkán borítják be, s az egész térséget egy pillantással is átfutja a szemünk. A halvány rozs magasra törve emelkedik ki a sötétebb búza táblája fölött; a rétek szelíd hajlásai minden virágjokat nekünk kínálják; dűlő utak s csillogó vizű erek kigyóvonalai húzódnak előttünk a messzeségbe; nincs itt eldugva semmi, csak a rög, amelyre gyöngéd növényzet zöldje borul. És mégis vannak titkai ennek az átlátszó világnak, ennek a kitárt keblű egyszerűségnek. sjí s.': íjí Amikor a májusi zöld utolérhetetlen pompája elterül a mezőn, nincs ott olyankor nyoma a fakó bágyadásnak. Június tüze kell ahhoz, hogy meghalványodjék a kalász s érésnek induljon a mag; a halványodás első jele pedig intés már arra, hogy múlik lassankint az esztendő; a lekaszált rétek fonnyadt virágai sejtetik is már haldoklásukat a széna szaga által. A májusi csöndben még teljes békesség lakik a mezőn, még csak gyönyörködni jár ki a gazda a susogó gabona környékére, a hova mi is kívánkozunk. Mosolygó nap hinti melegét a réti növényre, s a tiszta levegőben lepke evez negédes libegéssel. Pacsirta fúrja be magát a kék menyországba, s mikor dalának vége: lebukik megint a vetés közé, a hol a párja várja. Egyszer csak jól ösmert, kedves hang üti meg fülünket. „Pittypalatty! pittypalatty!" — szól valahonnan messziről, a sűrű búza közül. A csattogó-pattogó hangot el-elkapja a szél, s egy fordulással vissza kanyarítja újból felénk. Fűrj ver a búza közt. A termésében gyönyörködő gazda csak úgy hallgatja, mint minden egyéb neszét a szűkszavú pusztának. Megszokta már az egyhangú dallamot, amely nélkül épp úgy hiányos lenne a rónaság, mint a vidáman trillázó pacsirta nélkül. Eszébe se jut, hogy megháborgassa a kis szerelmest, a ki most próbálgatja nászdalát. S a pittypalatty szól tovább, mindig egyforma introdukczióval, mindig ugyanazzal a fináléval. Nem lehet azt megunni sohasem. Mintha öröm, vágy és panasz pendülne ki a három szótagból, van benne egy csöpp ujjongás és egy piczi mélabú; ez az egyformaság a változatlan érzés himnusza lehetne, pedig egy porczikája se való állandóságra a csapodár, érzéki pitypalattynak. Érzéki! ... ez a puhatestű kis búzapusztitó?! ... De még milyen! mint minden tyúkféle, ő is szerelmes természetű, s a puhasága csak arra jó, hogy annál kevésbé tudjon ellentállni a megkisértetésnek.