Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

IX. A róna titkaiból (színnyomatu képpel)

48 A kísértés most is itt van a zsebünkben, egy furcsa kis szerszám alakjában, amelyről, hogy mire jó, soha se találná ki, a kinek meg nem magyarázzuk a hasznát. Egy kis bőrzacskó ez, amelybe csontsipocska van szorosan beillesztve; a zacskó félig duzzadt; ha ügyes, gyakorlott ujj gyöngén érinti oldalát, a tücsök halk trityegéséhez hasonlatos hang surran ki a sípocska nyitva hagyott száján. Minden vadászember jól ösmeri a tojófűrj hangját utánzó fűrjhívót. Lombos rekettyefűz kínálkozik búvóhelynek a vizes árok partján, ott meglapulunk a térdig érő fűben s kétszerháromszor megszólaltatjuk a csalogatót. Aztán hallgatózunk. A messzeségben nyomban el kezd verni a kis kakas, gyorsabban mint az imént s erősebben; még távolabbról egy másik pittypalatty is válaszol, csudásan éles érzékével az is megneszelte a kalandra hívó fűrjkisasszonyt. Illő időközökben folyvást hallatjuk a fűzbokor alól a csalogatót, s eközben csakhamar feltárul előttünk a róna egyik titkának a magyarázó lapja: végig élvezhetjük a találkát reménylő fűrjkakas fokozatos elvakulásának minden érdekes részletét. Mintha errébb szólna a pittypalatty. Alkalmasint futva közeledik. Szemünk a zöld vetés síkságát, kutatja s megbillegetjük újra a fűrjhivót. Ni, ott! a búzatábla közepén egy barna pont rezeg; csak jó szem veszi észre annyiról, hogy a mozgása felénk tart; most újra eltűnik, lehullott megint a zöld közé. Az volt a fűrjkakas; röpülve jött, de izgalma máris elbágyasztotta, fáradtan hanyatlott össze evezője, s most gyors futással méri meg az utat rejtőző helyünkig. A vetélytársak hangja hova tovább jobban összevegyül, már tisztán hallani a „pittypalatty" előtt a bevezető „va-vau"-t. A fűrjsip trityegése gyöngül, - - hadd higyje a türelmetlen, felizgatott kakas, hogy még messze van a czéltól. Felröppent amott mind a kettő, alig egy puska-