Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

IX. A róna titkaiból (színnyomatu képpel)

IX. A róna titkaiból. A titokszerüség legigazibb temploma az erdő. Van valami félelmet gerjesztő a sűrű völgyek mélységes csöndjében azokra, akik meg nem szokták; még aki megszokta is, könnyen összerezzen a váratlan hangra, amikor magányosan bolyong a keskeny ösvényeken, amelyek fölött sok helytt összehajlik a bozót ernyője. Az idegen mozgás neszére visszafojtjuk lélekzetünket, úgy hallgatózunk: vájjon mi az? Még a ligetnek is vannak apró rejtélyei. A hajlongó lombok közt megelevenedik az árnyék s körül tánczolja a fa alját; minél tovább nézzük, annál jobban elkáprázik tőle a szemünk; úgy tetszik, mintha öntudatos mozgása lenne a galynak, mintha egymásnak integetnének az összehajló ágak. Az egyik fa tán mesél, a többi bólint, tapsol hozzá, halkan kaczag és sajnálkozva sóhajt, nekünk érthetetlen túlvilági nyelven. A fáról-fára röppenő zöld harkály kopogása szinte kizökkent ájtatos hangulatunkból, amelylyel elmerülünk a néma világ szemlélésébe. Csakugyan templom ez itt, amelynek a megszentelt levegőjébe nem illik bele a hétköznapi lárma; itt csak az imádság hangjának szokott zsolozsmás viszhangja lenni. A róna nem ilyen. Szabad világ az, ahol fényben és világosságban fürdik minden; nincsenek elrejteni való különösségei, amelyek titokszerüvé tegyék; még az esti árnyék is