Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

VIII. Pillangó

42 -EM a világot, a minek mintha hangot adna minden mozdulat, s a millió irányból jövő érthetetlen szózat ez egyetlen szóban olvadna össze: szerelem. És amikor megcsillan a rezgő levegőben az első pillangó aranyos szárnya, s kaczér libegéssel csapkodva, felriasztja a napsugarat: oh, akkor látjuk is immár a föld szépségét, a mit az uj levelek dísze, a korai virág tarkasága rak rá, s a mi után a folyvást szaporodó ékszerek csak változatosabbá, de nem igazibbá tehetik báját; mert sem a nyárnak, sem az ősznek nincs olyan kendőző bűvészete, a mivel jobban remekeljen, mint a tavasz tökéletessége. S ha az ezerféle ízlés közül egyik-másik inkább megtalálja is a neki valót amazokban: lelketvidító üdeség dolgában nem állja ki az összehasonlítást a tavaszszal egyik sem. Pillangó, te csudaszép ékszere az élettől duzzadó világnak, a kit megszül a tavasz teljessége, a ki végig élvezed a nyár lángoló szenvedélyeit, s a ki az őszi hervadásban is egyforma vígan, egyforma kaczérsággal teregeted szét hímporos szárnyadat a száradó virágon, mindenütt, a hol élvezetet sejtesz, a hol egy kis verőfényt érzesz: honnan veszed azt az ékességet, a mi elömlik rajtad; azt a negédességet, a mi a föld minden hivalkodásának a mesterévé tesz, s a mik együttvéve dalnokaiddá avatják fel a költőket, mintha benned rejlenék a gyönyörűség igazi jelképe?! Tegnap még sötét börtönöd magányában aggódva vártad a föltámadást: vajh' jő-e napsugár, amely felcsiklandoz a szörnyű tetszhalálból, a melynek álma bármi szép, nem ér fel azzal, a mit az élet egy percze ad ?! . . . Csend volt a szűk selyemfalak közt, minthogy magad valál ott az egyetlen élő: egy tehetetlen, mozgásra is csak alig képes idomtalan báb. Átszűrődött hozzád az ébredő élet hangja, melege; fényes ködök lopództak börtönödbe a finom szálak között; átjárták kebledet, szétrepesztették rabruhádat, ékes hártyaköntöst göngyölgettek köréd s gyémántos porrá szilárdulva: lerakodtak a csudaszép köntösre. Láthatatlan apró szellemek siettek segélyökre az öltöztetés nagy munkájában. Itt a tavasz, uj dísze van a földnek, megszépült a világ; te, a ki az ébredők legbájosabbja lehetsz, csak nem maradhatsz el a többitől! A tündérkék, a kik öltöztetnek, gyorsan, csudásan végzik munkájokat. Egyik befűz, hogy karcsú légy és hajlós, mint a fűszál; a másik hosszú, tetszetős csápokat növeszt homlokodra, hogy büszkélkedjél vele; a harmadik finom pehelylyel szórja be testedet, megfésül, végigsimogat s formássá teszi tagjaidat; a negyedik, az ötödik, a tizedik mind talál rajtad igazítni valót, mialatt te átvágod magadat a rommá vált börtönön, s egyszerre kint vagy a fényes világon, a hol a nap süt, a hol illat árad s a hol te vagy a legszebb, a legléhább. Csuhaj világ! Ez a sok szépség, ez a sok jóság, a mit itt látsz, azt hiszed, mind a tied csupán: te furcsa, czifra állat! Megemeled, szárítgatod gyönge szárnyadat, amely olyan, mintha most tette volna rajta a művész az utolsó vonást; körülfordulsz egy helyben, hogy meg-