Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

VIII. Pillangó

VIII. Pillangó. Amint az első pacsirta megcsirren a kopár mezőségen: érezAr zük, hogy vége a télnek, s úgy köszöntjük a felhőkbe szálló szürke madárkát, mint az édes reményt, a mely jóval megelőzte a várt örömet. Dalában az élni vágyás esengése van; megcsendül rá a rónaság visszhangja, felüti szunnyadó fejét a rét füve s kicserepedik a pázsit, a rügy. Apró bogár feléled, megfúrja lassan földalatti útját s kíváncsian kandit ki a szikkadó por közül, fel az égre, fel a felhőhöz, a merről a meleg áramlat gyöngéden meglegyinti. Pacsirta dalát nem hallja, lebegését nem látja korlátolt érzékeivel az árva; de benne van az ösztön, a mely épp' úgy ura neki, mint a messze földről jött vándormadárnak. A föltámadást, a föld újjászületését hirdetik mindaketten. Amikor kimelegszik lassankint a déli-nap sütötte levegő, s zöld fátyol finom hártyája borul a külső világra, a minek a fejlődése egyszerre visszacsalogatja régi hónába az első fecskét: tudjuk, hogy tavasz van, s a zűrzavaros bohókás csevegésből, a mit elkövet az istenek e kedvelt madara: sejtjük a nagy diadal okán való ujjongást, a mivel az életnek a halál fölött kivívott győzedelmét dicsőíti minden hű gyermeke a természetnek. Pezsdül, buzdul a vágy a szívben; forrong az érzés; nincs többé gyönyörűsége a nyugalomnak; láz hajtja a vért az erekben, s a földből, a levegőből izgató párák szállnak, emelkednek, a melyek kavargásában elkábúl az agy, megfeszülnek az idegek, s csak egy kívánság, egy epedés tölti be Bársony : Erdőn, mezőn. 6