Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

VI. Itt vannak (színnyomatu képpel)

«xr 31 nehézkesen szeldelik a szellős magasságot; nagy gömbölyű fejők galy végén levő bütyökhöz hasonlít, szürkületkor már alig látni vékony, keskeny csőrüket; az egész madár, úgy amint fölöttünk nesz nélkül elsuhan, valami titokszerü. Húznak, egyre húznak, amig végre az éj megülni kényszeríti őket valami bokorban. Nemsokára kisüt a holdvilág; a néma meleg éjben újra fölkerekedik egyik-másik pihenő szalonka, most már nem kirándulás az, a mire készül, hanem utazás. Folytatja vándorlását a messze czél felé. — Csak az éjszaka alkalmas az ilyen nagy útra; föl kell a gyönge madárnak a jó időt, s a jó alkalmat használnia arra, hogy közeledjék a kék hegyek felé. így apad a számuk éjről-éjre. Az újra érkezők egyre kevésbé pótolják az elbúcsuzottak tömegét, amig egyszer csak, mintha a szél fújta volna el valamennyit, mintha a napsugár fölszítta volna mindet: eltűnik erdeinkből az utolsó bagolyfejü is. Akkor megint csöndes és egyhangú odakint a világ, lesipuskás durrogatása nem zavarja az alkonyati mélaságot, a kizöldült bokrok közt szajkó meg fekete rigó csinálja a legnagyobb lármát, zenebonát.