Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

V. Szerelem a síkon s a berekben (színnyomatu képpel)

22 ^ A márcziusi hó elhallgattatja a madárszivekben a vér vágyát, s elfojtja a szerelem ösztönét. Meleg sugár és fakadó rügy zöldje kell ahhoz, hogy megrészegüljön a belső izgalomtól a pusztaságok szárnyas lakója. Tavasz nélkül néma a levegő, párzó élet hangjai nem csendülnek benne; a láp is hallgatag, csak a közös nyomorúság sodorja ott falkába a vizi vad ezreit, anélkül, hogy a találkozás véletlenében a fészkelés vágyának legkisebb része volna. De ha egyszer megcsendül az ébredő természet, s a füvek párájának éretlen illatát hordozza a szellő: akkor elkezdenek dobogni a madárszivek. Akkor itt az idő, amelyben a hímmadár minden hangja és minden mozdulata megannyi széptevés, költői esengés a párja kegyéért. A négylábú hadnál jóformán csak a nyers erő játszik szerepet a házasságkötésnél. A hímek megbirkóznak, s aki bírja marja. Bizonyos lehet „hölgye" vonzalmáról, amelyik diadallal marad a küzdőtéren. Mit bánja azt az igy meghódított nő, hogy immár vénecske, sőt talán vedlett külsejü a gavallérja? Az nyerte meg csupán, hogy az „öreg ur"-nak még jó kemény az izma, s nyers erővel felülmúlja a ficsurak fiatal táborát; a nap hőse ő, övé hát a babér. Mily máskép támadnak az égi összeköttetések a madárvilágban! mennyivel szabadabban választhatja párját az udvarlóktól körülvett jérczike!... A szárnyasok közt a nyers erő még nem biztos diadal; a jércze válogatós és sokszor ő dönti el, hogy az érte epedő hímek csapatából melyik legméltóbb arra, hogy egy uj ivadéknak legyen édes apja. Közös átok a háború mindenütt, ahol a versengés elkerülhetetlen: vannak hát harczok a levegőben is. A szárnyas ragadozók családja remek csatákat rendez a fellegek közt; a hímsasok felséges légi harczát nem múlja felül izgalmasságban semmiféle látvány; — de a nagy többségnek más eszközei vannak a hódításra. A hiúság és a dal a legnagyobb fegyverök. Hiúk és érzelmesek az asszonyok mindenütt; hajlók a külső csillogásra s a szívhez szóló dal meghallgatására. Elkáprázik a madárjércze is, látván a hímek pompás díszköntösét, meghatja szivét a hízelgő törekvés, amelylyel udvarlója neki minden áron tetszeni akar; gyönyörködik a belső hévtől pezsgő mozdulatok furcsaságában, amelyekkel tele van némely hím szerelmet valló táncza; és végkép elkábul a dalban elzengett szerelemtől, amely sokszor egész sereg rajongó férj-jelölt torkából cseng feléje. Mindez inkább az erkölcsi diadalért való küzdést jelenti, amelynek nincs szüksége a nyers erőre. Hisz a jércze úgyis a végletekig védi azt a jogát, hogy ő válás a szonhímek közül, s egy jobb torkú vagy egy díszesebb ifjú szerelmesért gyakran csellel is a faképnél hagyja az erőszakoskodó vén bolondot. De sikerrel vagy siker nélkül: mindhalálig udvarol a madár. A hímnek zsenge korában is természetében van ez a hajlandóság, s oly fiatalon kezd szépelegni, amikor még csak éretlen kamasznak nézheti a „néni". Ezek a lánglelkü ifjú Rómeók