Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

V. Szerelem a síkon s a berekben (színnyomatu képpel)

III

. Szerelem a síkon s a berekben. ÍM Szellő!... tavaszi szellő!... hozzád fohászkodnak a síkságok és berkek szárnyas lakói! . . . Csikorgó tél kell a farkasnak, hogy merész kalandokra indítsa a szerelem vágya s egy nőstény körül véres párbajt vívjon vetélytársaival, havas, derengő éjszakán. A kisebb gonosztevők is mindannyian leginkább februáriust választják nászúk idejéül; a hasznos négylábú vad közül a szegény ostoba nyúl nálunk az egyetlen, amely halálos ellenségeivel majdnem egy időben kóstolgat bele a kis Ámor színig telt kelyhébe. Milyen gyönyörűség az a vadászembernek, amikor csöndes, tavaszra hajló februáriusi meg márcziusi estéken ellesi, hogy kergeti egymást a pásztorórára vágyó tapsifüles. Nyúlasszony hogy lapul meg s hogy illegeti magát mellette a fürge nyúl-udvarló. Két lábra áll, körültekint, majd nekiiramodik a homálynak, csakúgy villog futása irányában messze fehérlő tükre. Egyszerre kisül, hogy mi okozta a nagy fölgerjedést. Idegen hódító tolakodott a hárem területére, azzal kezd vitát a méltatlankodó nyúlbasa, nagyokat topog inas hátuljával, s csinos pofonokat váltogat a lovagjátékok folyamán. Hanem mindez csak prózája még a szabad szerelemnek. A költemény, az igazi dal, akkor csendül végig a világon, amikor a madárszivek is megmozdulnak; amikora levegő szárnyas kalandorainak is lánggá válik a vérök, s nem törődnek mással, csakhogy megtalálják a párjokat, családi örömeik biztosítóját s egyszersmind részesét. Ez az idő a tavaszi szellők időszaka.