Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XXIV. Téli hajtóvadászat (két színnyomatu képpel)

«xr 145 mélyén, szemközt a hajtók vonalával, a dombtetőn, meg végig a gerinczen, megkapja a maga helyét minden vadász. Jobbra-balra ki-ki látja a szomszédját, ha csak a bokor meg a hajlatok engedik. Mozdulatlan némaság titkolja a közelgő pusztítást. A pihenő vad, amely éles érzékével megneszelte a felvonulás csekély zaját is, újra megnyugszik; megszűnt a hó gyanús ropogása, nem zörög az úton a száraz ág. Fa dereka, bokor sűrűje födi a vadászt, a ki hallgatagon áll a magas hóban. Bagaria-csizma, vagy hófogó halina óvja a lábát az elfagyástól; fázós kezét nem igen dörzsölheti össze, élő szoborrá kell most változnia. Minden idegünk elkezd ebben a csöndben megfeszülni; hajlandók vagyunk nagyfokú képzelődésekre; hallásunk s látásunk rendkívül érzékenynyé válik. Szemközt nézünk a titkos erdővel, amelynek a szivét folyvást dobogni halljuk, pedig csak a magunk szívverése lüktet a fülünkig. Ami kis szél bujkál a galyak közt, felénk veszi az útját; ott surran ki mind, állásunk körül. Úgy kell annak lenni, mert ha befelé osonna a szél: akkor megszimatolná a rejtőző vad az ólálkodó vészt, s inkább kitörne a hajtók között, semhogy a puska elé fusson. Hanem az a csekélyke levegőmozgás mennyi nagy izgalomnak lehet oka a kiforratlan Nimródfiak szivében! Amint megrázkódik valahol egy kis galy, vagy lekalimpál a földre egy reves ág: azt már a vad mozgásának véli a vasárnapi puskás. Lélekzetét elfojtva kapkodja a fejét jobbra-balra, bekacsint a fák nyílása közé s ideges kézzel emelgeti arczához fegyverét. Még nézni is kinos azt. Annál nagyobb mulatsága a tapasztalt vadásznak ez a várakozás. Gyors szemmel keresi meg a helyét egy fatörzs mellett, vagy egy jó fedezetet kínáló bokor tőszomszédságában; ügyel rá, hogy a mit lehet, lásson, anélkül, hogy magát mutogatná; aztán elmerül az erdő téli arczának a nézésébe. A föld havas, néhol foltokat söpört rajt' a vihar; a fák alatt itt-ott látszik a cserlevél; másutt félölnyire is megnőtt a hógát, amit az éjjeli szelek építenek. A futó hógerinczekből kibújik az elfödött bokrok sok apró ághegye; azt hinné az ember: megannyi sarjuhajtás szaporította a szálfák tövét. Aki igazán szereti az erdőt, elnézné órahosszat ilyenkor is, didergő magányában. A völgy szélén jeladás hangzik: megkapta a parancsot az indulásra a hajtósereg. Odalent a ködmönös bocskoros alakok feljajdúlnak erre a pararancsszóra, s vontatott kiáltással húzódnak befelé a szinte járhatatlan bozótba; csúcsos kucsmáik nemsokára eltünedeznek a bokrok között. Ott van csak jajkeserves dolga a hajtónak! Arczát megcsapkodja a fagyos vessző: kezét, ruháját megtépi a tövis; néhol beleszakad a hóba, hogy alig tud újra kilábolni; aközben pedig egyre hallatja búgó ümmögését, szakadozott riasztó kiáltását. Bársony : Erdőn, mezőn. 19