Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XXI. Erdők szivében

co- 121 Amint a távolságban elvesztek a hangok, úgy tetszett, mintha különvált volna a csengőszavu Bokrász, s magának hajtana. Talán őzet vett fel a fiatalosban. Elképzeltem, hogyan szökik a könnyű-lábu jószág. Elől a suta, mint rendesen; hátul a bak; lesunyítják a fejőket, s gyors villanással tűnnek el a sötét lombok között. Bokrász hűséges kitartással lohol utánok nyomról-nyomra; mit neki most a hitvány nyúl s az ármányos róka?! — Ez oszt' a valami, az igazi hajtás, hegynek fel, hegyről le, mint a szélvész! Egyre messzebb, folyvást mélyebbről hangzott a zűrzavar zenéje, amig össze nem keveredett a visszhanggal; a megriadt szajkó újra kezdte hajsza-mulatságát, nagyokat károgott, sápogva szárnyalt a cserje magasabb fáira; egy kis ökörszem csettegve, pörczögve billegett ki elém a vad csalán közül, rám se ügyelt a kis neveletlen, hiába hessegettem, hogy jobban figyelhessem a messziről forduló kopócsaholást. Ez az erdőt bújó vadász pihenője, a mikor ráér gyönyörködni a legszebb költeményben, amely a lomb s a galy végtelenségéből ezernyi versszakkal énekli meg a remek természetet. Amint meglibben a falevél, ahogy végigzizzen egymáson a fű: dalt hallok belőle, szelíden altatót; kaczagó szellemek alakjai lejtik előttem tánczukat a légben; illedelmes erdei manók hajlongnak a szélingatta galyon, megkergetik a fű közt moszatoló egeret, amely nagyot szökik, s két lábra áll földalatti palotája kapuja előtt; majd veszélyt czinczogva kapja le hirtelen a fejét, hogy eltűnjék lyukában. Magam is felriadok valami halk neszre. Oh, oh, egér koma, hisz nem szellemektől menekültél te sötét házadba! . . . A gnómok táncza csupa álom volt, amilyet izgatott idegekkel napvilág mellett is álmodhat a képzelődő ember. Bársony : Erdőn, mezőn. 16