Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

A remete

90 eszébe se jut neki az asszony. De azért nincs minden inyeskedés nélkül. A makk! . . . igen, a makk ! . . . amikor léptennyomon potyog őszszel a fáról ! . . . Meg a kukoricza ; — ez az édes, sárga gyöngyökből összerótt delíczia! — Mértföldnyire is érdemes érte elbarangolni az erdőszélen susogó tengeri-tábla közé. A remete most is ilyen „málézó" tervekkel indult útnak. Most legízesebb a kukoricza, mikor tejet ereszt. A lágy, fehér szemek szinte szétpukkannak az őrlőfogak alatt s a telhetetlen, mohó habzsolástól tajték foszladozik a jóétvágyu kan agyara környékéről, amikor csemegézik. * Ihol az éjszaka. Szép csöndes erdei éjszaka. Egy korhadt fán bagoly sír, a bokrok fölött denevér csapong. Az erdő éjjeli hangjai váltakozva hallatszanak a messzeségből. Valahol egy róka vakog a holdra ; talán ugyanaz, amelyiket a remete az este megkergetett. Még messzebbről, a kopár dombtetőről, kutyaugatás felel a rókának. Ott kóborol a csősz; vagy valami pásztor legeltet arra. A korhadt fánál bambán méláz a vén remete. Mintha jó ösmerőse lenne ez a fa. Itt volt a télen a farkaskaland. Három nagy ordas akart itt jóllakni akkor füstöletlen vaddisznó-sonkával.