Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

A remete

A REMETE 87 áll a bozót szélén s pisla szemmel, ravasz megtorpanással lesi, hogy nem bujt-e meg az az utált parvenü valamelyik szomszédos bokorban. Jaj lenne neki ! A róka hitvány semmiség ugyan, de rokona annak a sokkal kellemetlenebb léha banditának, aki a nagy telek süppedő havában csoportostól támadja meg az olyan vértezett, veszélyes ellenséget, aminő egy vadkan. Hagyományos, öröklött gyűlölettel van tele minden disznó a kutyafélék iránt s még a legjámborabb konda is vad haraggal röffen össze, mihelyt eféle négylábút érez az irhája körül. A nap épp' lehanyatlott a hegygerincz mögé, a völgyben máris este van, az agyarasnak nem igen lenne érdemes újra visszabújnia a puha iszapba, ahol az egész meleg napon át hűsölt. Úgyis fel kéne kelni nemsokára; az erdei élet esti mozgása nem sokáig hagyná már nyugodni. Nagyot fuj, felemeli bozontos fejét, hegyes, erős sörtével borított fülét hátracsapja, orrát idegesen mozgatja, szaglálódik. Halálos csönd van mindenütt. Egészen kilép a tisztásra ; nagy teste alatt mélyen besüpped a nedves talaj, széles nyom marad lépése után. Csak most látni, hogy milyen hatalmas állat. Vállapja egy közepes embernek a csípejéig érne; iszonyú feje a nyaktőig megközelíti a három araszt, kéthüvelyk széles agyara félkörben hajlik hátrafelé; zömök, szinte púpos vállán valóságos sörénynyé fajul a sűrű sörte.