Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Robinzon szigetén

ROBINZON SZIGETÉN 43 gyokat nyalt a kezemen, újra meg újra elbődült, monstrum fagót-hangja mintha csak azt mondta volna : „ugyan gyerünk már, ne lopjuk annyira a drága időt." Szót fogadtam neki. Kint a jó isten mosolyától ragyogott a világ. Por volt az udvaron s veréb fürdött benne ; a kút kávájáról egy nagy begyes galamb kandikált le a mélységben csillogó vízre ; a disznóól mellett egy féltuczat visító malacz döfködte az anyját, mig a vén kocza lassan térdre nem ereszkedett s le nem dőlt a szalmára, odatartván a tőgyét a göndörszőrü apróságnak. S mig azok szítták,' őkeme kéjes, halk röfögéssel fejezte ki anyai örömét. Be' jól esik igy kérődzni a régi dolgokon. Most is látom, hogyan ballagtunk a szőlőhegy mellett az erdő felé. Gyalogösvény vitt ki a földekre, meg az erdőbe. Nemsokára a domb tetején jártunk, a hol a széles, üde rónán a vetések zöld foltjaival díszlett a föld keble ; egymástól nagy - messzeségben látszottak a magányos vadkörtefák, amelyekre csapatostól száll aratás -táján a vadgalamb. Akkor még csupasz és sötét volt mindegyik, a rügyezésnek semmi nyoma rajtok. Mentünk, mendegéltünk Brittel. A vén kutya minduntalan előre inalt az ő oldalgó trappjával. Nem fért a bőrébe. Megkapta a vadászláz, pedig egyelőre legfeljebb egy-két pipiske ingerelte. Azokra rá se nézett; mit neki az olyan 3*