Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Napvirág

NAPVIRÁG 9 Újra kérdem : miért ? Hallottad-e szépséges napvirág ? Megint csak az elkésett visszhang zeng halkan, mintha egy elpattant húrból jönne a szó: jöjj Héliosz, jöjj! A föld sóhajt tán, vagy egy csapat költöző zefír szállt le az égből, annak a szárnycsapásától zizeg úgy a fű. Virág ! Te plagizálsz, vagy kicsúfolsz engem, aki a napimádásban sorsosod vagyok. Felelj ! . . . Felelj a kérdésemre ! . . . S jött messziről, elhaló hangon a felelet : „. . .Te szépség ! ... Te jóság ! ... Te erő! . . . Te Minden!" . . . Utána zúgta a refrént az egész föld, az egész mindenség. Te erő ! . . . Te minden !" . . . Megszólaltak a kóválygó bogarak, a mocsár békái, a rét fölött jajongó bíbiczek s mind azt kiáltották egyetértő szívvel, mintha valami hozsannát zengtek volna: Te Minden! Te Minden! Héliosz pedig forrón és büszkén gördült ezalatt előre rengeteg pályáján, a nélkül, hogy törődött volna a piczi földdel. Az istenek nem szoktak meghajolni a hódolat tapsára, mint egy komédiás. Lassankint belefáradt az egész világ az égi tűz dicsőítésébe; elhangzottak a fanatizmus kitörései; nem volt kit csodálni, isteníteni, mert lement a nap.