Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Napvirág

N A P V I R A G 7 A napraforgónak nem kell abból semmi, amiért a többi virág rajong. Hiába jő a lepke, hogy körül libegje hízelegve, az ékes udvarlónak nem kínál nektárt a napvirág. Ritkán látni pillét a napraforgón. A többi nyíló szépség mind mohón hívja, csalja keblére a czifra vendéget; de a napraforgó nem kívánja az ugrifüles had hízelgését. Hiába jő hozzá a méh is, hogy mélán döngicsélve esengjen tőle egy édes csókocskát: a napraforgó magától meg nem szánja ; úgy kell a méhnek erőszakkal befurakodnia a keblébe s rabló módjára elragadni, amit a hideg szépség nem ad a maga jószántából. S hiába szálldos fölötte a madár is, amig a sárga napraforgót meg nem érleli az őszi sugár. Akkorra elhull aranysörénye, akkorra prózára fordul a poézis; vadgerlicze és varjú játszik a szorongó maggal csipicsókát. De amig virág a napraforgó, addig madárnak nincs jó helye rajta; még a zöldcsóka is, a napraforgó ez állandó híve, szivesebben keres szállást a száraz ágon. " Amint egyre nézem a remek virágot, megnövekszik a nap fénye fölöttem; pillám kifárad, azt se tudom, elvakulás vagy álmodás-e ez, de egy-egy pillanatra sötétség vesz körül. Az égnek mintha gyönge hullámzása volna, talpam alatt mintha tűzhányó krátere forrna, dübörögne. Régen nem volt eső.