Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

A keresztes bak

81 volt az, a gyönyörűséges jégmadárnak halvány karikatúrája, a melynek különössége, hogy fejjel lefelé fordulva bogarászik. íme az erdő apró elevenségei, a melyek még sem oszlatják el az állandó titkolódzást, a mivel ugy tele van itt minden. Hisz a mint mozdulok; a cinke riadtan röppen el s a csuszka átszökik a fája túlsó oldalára, a hol harkálymódra keres és talál biztos fedezetet. Végig vizsgálom az erdő nyílásait, a bokrok közeit.Odarántok a messzelátóval mindent magam elé. De minden üres, néma. Halkan indulok tovább. Ösztönös óvatossággal lépek. A legkisebb nesz elég, hogy megállítson. A nap már elbujt a fák mögött s itt az ideje, hogy az erdő vadjainak kezdődő mozgását figyelhessem. A haraszton gyors és mégis halk apró ugrások zizegnek, közelednek. Kutatom, mi lehet az. Elém toppan egy fehérmellényes, kávébarna ködmönös, menyétke. Ez a mi legkisebb vérengző bestiánk, a melynek a vérszomja nagyobb a tigrisénél. A szájában egér. Eleven egér, minthogy a farkincája mozog. Az apró hóhér viszi az otthonába, a hol majd végez vele. Hullámos lódulással hosszabbakat ugrik a saját arasznyi testénél, pedig őhozzá képest jókora zsákmányt cipel. Nemsokára itt lesz az ideje, hogy apró csemetéit kapassa vérivásra. A menyét eltűnt. Halk szökellése elhalt. Csak a szél dudálgat odafent; idelent szellővé váltan simogat. Kis tisztások mellett sompolygok tova; de van, a mi megállít. Néhol olyan kékek ezek a tisztások, mint a felhőtelen égbolt. Ott ibolyaszőnyegbe süppedhetne a lábam. Elgyönyörködöm a remek képen. Bársony /.: Az erdő könyve 6