Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

A keresztes bak

82 Valami átfutott az úton . . . beváltott a gazosba... A mikor odáig érek lopódzásom közben: nagy robbajjal száll föl előlem egy iromba fácántyúk. A röpülés zajára kakatolni kezd egy fácánkakas és rázza hozzá a száruyát, Ez vágyó hivogatás és a íyuk szót fogad; leereszkedik a dürgő udvarlóhoz. A fák közt egészen alkonyati már a levegő. Egy keskeny gyaloghídon megyek át; alattam vizes árok; az árok széléről égszínkék jégmadár villan fel. Ott halászott, egy kiálló galy csücskéről lesegetve. Nagy zuhogást-zurbolást Hallok a külső széles vizén. Ott gőzhajó paskolja habosra aszélvertehullámot. Éles, szaggatott füttye, utána mély bugó kürtőbömbölése végigharsan az erdőn és felriasztja a magányt. De azért attól nem riad meg itt senki sem. Az itt lakó vad megszokta. Tudja, hogy az csak üres hang, amely elvonul, baj nélkül. A hajó itt nem köt ki. Az úszó bálnatest nem áll útjába még egy egérnek sem. Alighogy a tutulás elhallgat, az örvösök folytatják bugásukat. Talán abban sem hagyták, csakhogy a hajó zaja miatt nem hallhattam. Egyik útról a másikra, egyik ösvényről a folytatására cserkészem át. Néhol annyi a haraszt, hogy a zörgése miaít a talpamat sem merem letenni. Lábujjhegyelek, mint a ballerina. Aközben pillanatra sem iankad a figyelmem. Minden nyílás előtt meg kell állni, vonalról-vonalra nyomulni előre; egy-egy gyors pillantás jobbra-balra : nincs e ott valahol a keresztes bak? Hisz már bizonyosan ébren van és sunyi nesztelenséggel vonul a legelője felé. Meg-megáll, hallgatódzik; a szeme folyvást jár; a szimatja állandó munkában van. Sehol sincs í pedig a jelzett táblát már jóformán végigkalandoztam. Sehol sincs!