Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

A keresztes bak

80 hallottam, a melyre még messzebbről felelt a gyönge visszhang. Azután mintha fölöttem búgott volna valami egyhangú, lágy ének, a melytől el lehetett volna álmosodni. Egy fa nyiszorgott. Olyannak tetszett az, mintha csendesen, visszafojtva sirna valaki. A szél letört néha egy száraz galyat, a mely csattogva-patíogva verte az alatta levő ágakat, a mig csak földet nem ért. Mindezt számtalanszor hallottam már, mégis olyan volt, mintha nem is lett volna benne részem eddigelé. Megteltem a néma szemlélődés örömével, s ez szinte feledtette velem igazi célomat. Néztem a keskeny utat, a mely előttem húzódott. Enyhe fényfoltok tarkáliotfak rajta. A hol fölötte nyilt volt az ég és ritka volt a fák galyszövedéke : ott a bujdosásában visszakukkanó nap rávilágított a föld barnaságára. Az aljnövényzet egybehajló zölddel ékeskedett ; a vadszeder indái már meglevelesedtek; néhány kökénybokor fehér bokrétájáról apró virághavat fujt le a be-besurranó szél s a hulló fehérség elkeveredett a zsenge zölddel. Elácsorogtam volna egy helyben akármeddig. Hallgatództam; pedig tulajdonképen nem is volt mit hallanom. Elnéztem, hogy egy pár szál pitypang, a mely véletlenül tévedt erre a nem nekivaló helyre, hogyan veri vissza a rászálló sugarak aranyát. Az igaz élet hangjai jelentkeztek néha. Fölöttem egy széncinke hallatta élesen csendülő nászindulóját, a melyet nyárra már elfelejt, s többé, a jövő tavaszig, meg nem csendít. Valahol, bentebb, rigó fuvolázott. Egy vastag fa derekán fürge kis kobold bukdácsolt fejjel lefelé s folyvást tótágast állva, egyre kopogtatta a fa kérgét. Egy „csuszka"