Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Egy szárnyas hősről

71 Könnyedén lendűlve ir le odafent egy hatalmas ívet, miközben a szárnya mozdulatlanul terül rá a levegő hullámára. Azután megáll, mintha leszögezték volna, és kémszemlét tart. Kis vártatva megint lendűl egyet a vitorlája és száll a nagy sas tovább. Én is arrább megyek és nézem, figyelem a szűzhavaí, amely beszédes némasággal borítja utamat. A friss hó eltakar mindent, ami régi, és megtart minden jelet, amely uj. Aki a jeleket ösmeri : élvezheti, hogyan árulkodnak azok neki. Aki szűzhavon végigment, mind ott hagyta a nyomát. Látom, hol jött ki a sűrűségből egy nyűl, — hol osont át az ösvényen a róka ; merre tartottak az őzikék és hol tértek be a sűrű-vágásba a szarvasok. Mindez csak volt; — most egyetlen egy sincs itt az éjjeli kalandorok közül; még a fácánok keresztes nyomai is mind a vágásba visznek. Mégis van valami, ami magára vonja a figyelmemet és felkelti érdeklődésemet A vágás egyik teknős hajlata fölött, néhány száz lépésnyire tőlem, szarkák röpködnek és nyugtalanul keringenek egy pont fölött, ahova leszállani, ugyláíszik, nem mernek. A szarkák nagy tolvajok; igazi csirkefogók ; mindig huncutságon törik az eszöket. Ami őket annyira vonzza, az én előttem sem lehet közönyös. Arra tartok. Azaz hogy tartanék; de ösvény nem visz' oda; a sűrű vágásban pedig lehetetlen zaj nélkül haladnom. Ha a friss hó puhasága segítségemre volt is, a belém kapaszkodó gályák minden lépésemre megrezdültek mellettem. Már-már lemondtam róla, hogy megtudjam, mi nyugtalanítja a szarkákat, amikor éles és vad vijjogás csendült meg fölöttem. Felnéztem az égre, ahonnan ez a télen oly szokatlan hang