Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Ördöggyűrű

68 amikor hirtelen másfelé terelte a figyelmemet valami. Halk robaj támadt a sűrűség közt, a tisztás túlsó határán; mintha ott ketten, vagy akár többen is kergetődzíek volna. És nyomban rá felhangzott az a bizonyos jellegzetes félénk sírás; az ijedt esdeklés, ahogy az őz-iinő elárulja szorongattatásában az aggodalmát. A galyak és lombok súrlódása ismétlődött; a halk vészsirám szintén. Azok ott nagyon is bizonyosnak hihették, hogy senki idegen sem hallja őket. Végre megmozdult előttem a gazos és előszökellt közüle egy kecses őzkisasszony, szorosan mögötte pedig a kérője, tolakodó vőlegényjelöltje. Az öreg bak, amelyet annyira vártam-lestem, ime, itt volt előttem! De most eszembe sem jutott, hogy sietve vegyek elégtételt rajta s hamar leterítsem. Hisz' ritka udvarlásnak lehettem általa tanúja; végignézhettem vad és türelmetlen szépelgését, amelyben minden volt, csak éppen gyöngédség nem. Kezdődött olyan keringőzés, aminőt nem igen látnak a vadászok vénei sem. A szegény, felénk, eladó kisasszonyka elkezdett most már körben futni a tisztás közepén ; a bak is körbén-körben mindenütt utána és a menyasszonya sarkából egy pillanatra sem térí le. Az ünő érezte, hogy nem bir menekülni; legalább kikitéregetett ostromló lovagjának; de újra, meg újra panaszosan sírt fel, mintha ijedtében a mamáját hivta volna. (Bizony most alkalmasint a mama is pásztorórán lehetett valahol, ebben a bolondul szerelmes évadban.) Hiába! Nem volt itt szabadulás. A zsarnok szerelmes úr csak űzte-hajtotta, kergette a szegény kis szüzecskét mindig körben, folyvást körben a végkimerülésig. Nem moccantam volna a világért sem! . . .