Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Ördöggyűrű

Ördöggyűrű. Július végén volt, öt és hat óra között délután. A nap már lefelé hajlott a fényes égboltról, a forró sugarak enyhüllek; a fák lombjait meg-meglibbentette az alkonyati szellő. A b—i erdőség egyik elhagyott ösvényén lépdeltem óvatosan, halkan, egymagamban. Ezer meg ezer holdra terjedő erdő volt körülöttem. Ha nem ösmertem volna minden hajlatátzugát, völgyéi-dombját, könnyen eltévedhettem volna benne. De nekem itt nem kellett „vezető", aki a legtöbbször úgyis csak útjában van a mindenre kiterjedő figyelmű vadásznak. Már pedig én hamarabb észre szoktam venni minden jelt, minden kis neszt, minden olyat, amit a vérbeli vadásznak észre kell vennie, mint az únott, fásult vadőrök legtöbbje. Élveztem azt a felséges magányt, amelyben az ily emberlakatlan vadvilág részesít. Nagyon szép volt a változatos fanemekkel tarka erdő. Alig bírtam betelni némelyik szebb pont szemlélésével; helyenkint a vén fák alatt alkonyati hangulat támadhatott volna fényes nappal is; a lomberdő világosabb színei öszzefolylak a fenyőfoltok sötétségével, ahonnan mintha tömjén templomszaga áradt volna. Madár itt kevés volt; az erdő hangjai suttogóvá váltak; — a völgy patakja alig mert a köveken átsurranni . . .