Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

A knyazovai nagyúr

33 sörtéhez hasonlít. Csupa izgalom, csupa félelem; s mégis előbbre-előbbre merészkedik. De jaj, fordul a szél s abban a pillanatban haragos böffenés jelzi, hogy felfedezték. Nagy robaj! . . . a bokrok zuhognak ; az ágak recsegnek-ropognak. Ő jön! A basa jön, dühös irammal; döng alatta a föld! Most aztán igazzá válik,hogy szégyen a futás, de ugyancsak hasznos ám. A felsült gavallér ész nélkül fordul s vágtat, ahogy csak bír. Ilyen rohanásban az éles, billenős kövek közt csak a drótinu szarvas nem esik el. . . . A tarvágás kezdetén gyorsabban kezdek lépegetni. Siettemben elrúgok egy követ magam alól s a guruló koppanások zajára megszólal valaki a hegyoldalon : „böf bö !" . . . Bakőz kalandozik felettünk s most észrevett bennünket. Hamar megállunk és eloltjuk a lámpást. „Böf böh!

u hangzik újra, kissé távolabbról, de éppoly erélyesen. Boszankodva szorítom össze az öklömet s megfenyegetem a láthatatlan bakteri, aki ilyen roszkor virtuskodik. Most várnunk kell egy kicsit, amigmeg nem nyugszikaz erdő. Mostmáranyilt vágásban vagyunk s csupa szemfüllé kell válnunk. A bak riadására a nagy bika elhallgat. Bizonyosan figyel. Itt kell lennie valahol a Knyazova sűrűn benőtt hajlaíos teknőjében. Most minden attól függ; kettőnk közül ki sejti meg a másikat hamarabb. A szürkületbe enyhe világosság keveredik; mindjárt itt lesz már a piros hajnal. A patakmeder kigyódzó vonalát eleven sövény szegi végesvégig; ősbujasággal bokrosodik ott az aljnövényzet. Ha mozdul a szellő, hullámzás fut át az embermagasságú epilóbiumon. A hervadás színfoltjai Bársony /.: Az erdő könyve 3