Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

A knyazovai nagyúr

34 szakasztott olyanok néhol, mint a szarvas tompán vörhenyes szőre. Előveszem a messzelátómat s átkutatok mindent. A nagy figyeléstől lüktet a halántékom. A szél belesuhint a füvekbe s azok egyszerre beszélni kezdenek. Zizegnek, susognak, amint egymáshoz súrlódnak. A katlan fölött bükkrengetegen akad meg a szemem. Azon túl orom látszik; az ormot csipkés kőkorona ékesíti. Olyan az egész, mint a lövőréses várrom. Úgy rajta feledem a tekintetemet, hogy szinte meglazúl eddigi nagy figyelmem. Most, balra tőlem, megreccsen valami! ... Ez nem volt képzelődés. Bizonyos, hogy száraz galy roppant ketté. Arra rálépett valaki. Elfojtott lélekzetíel figyelek, Feljebb sompolygok a köves talajon. Majdhogy ki nem nézem a szememet, úgy keresek-kuíatok. Ágreccsenés jobbra 1. . . Ott is van valaki. Zavarban vagyok, hova figyeljek jobban. Arra mérget vennék, hogy szarvasok mozognak előttem; de melyik oldalon van a bika?! Én csak azt lesem. Csak egyetlenegyszer szólalna meg! Mintha Diana istenasszony könyörült volna rajtam : halk, álmos morgást hallok. Megdobban a szivem. Itt van előttem !. . . Ebben a kuszált gazosban van!. . . csak annyira, hogy egy darab kővel is megdobhatnám. Villanyáramlással az egész testemben, lassan, óvatosan szemlélődöm.